Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Pensioners finances. An old lady counts Hungarian money, Pension in Hungary. close up
Nyitókép: Andrzej Rostek/Getty Images

Már biztos: még egy emelést kapnak az idén a nyugdíjasok

Az infláció a a kormány által a költségvetésben tervezett 3,2 százaléknál jelentősen magasabb lesz, ezért visszamenőleges nyugdíjkorrekcióra lesz szükség idén novemberben.

A napokban megjelent, várakozásokat meghaladó februári infláció miatt szinte biztosra vehető a pénzromlás ütemére vonatkozó egész éves kormányzati prognózis felülvizsgálata. Ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy novemberben kompenzációt kaphatnak a nyugdíjasok, a Portfolio számításai szerint ez a költségvetésnek akár 160 milliárd forintba is kerülhet.

A gazdasági portál által megkérdezett szakértők az idei évre a februári adat megjelenése előtt öt százalékos éves inflációt vártak, ez a várakozás azóta emelkedett, és 5,5 százalék körül lesz a pénzromlás üteme 2025-ben. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy az végére lehet 4 százalék körül az árak év/év alapú növekedése. A kormány az idei költségvetést tavaly ősszel 3,2 százalékos inflációval tervezte meg, így éves átlagban az eredeti tervekhez képest egy 2-2,3 százalékpontos inflációs többlet alakulhat ki 2025-ben.

2025. január elsején 3,2 százalékos volt a nyugdíjemelés, ha viszont ennél magasabb lesz az infláció, akkor a nyugdíjasok kompenzációban részesülhetnek idén novemberben. Az átlagnyugdíj szintjén a 2,3 százalékpontos korrekció havi szinten 5600 forintos pluszt jelent, amit visszamenőleg kapnak meg egész évre az arra jogosultak, ez összesen 61 200 forint körül lehet.

A nyugdíjkorrekció 165 milliárd forintba kerülhet a költségvetés számára. Ez a GDP arányában 0,2 százalékpontnál is kisebb egyenlegromlást eredményezhet.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×