Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
323.57
bux:
147196.99
2026. november 4. szerda Károly
Gyerekek ügyességi játékot játszanak a Zánkai Erzsébet-táborban 2024. augusztus 22-én. Ezen a napon Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára látogatást tett a táborban.
Nyitókép: MTI/Katona Tibor

Már elkezdődött a nagy nyári táborvadászat, most több tízezer forintot lehet spórolni

A 2024-es évhez képest idén nagyjából 5-10 százalékos áremeléssel kell kalkulálniuk a szülőknek, de az előfoglalási kedvezményeket igénybe véve ezt ki lehet kerülni, ezért érdemes már most elintézni a jelentkezést – mondta az InfoRádióban Tóth Béla, a taborfigyelo.hu oldal vezetője.

A nyári szünet és a gyermekek táborainak tervezését már ebben az időszakban érdemes elkezdeniük a szülőknek, mert így jelentős összegeket lehet megtakarítani. A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál felmérése szerint a magyar szülők csaknem egyharmada már februárban kiválasztja és lefoglalja a nyári tábort gyermeke számára. A kutatást ezer szülő megkérdezésével készítették 2024 decemberében, és arra voltak kíváncsiak, milyen szempontok alapján választanak a családok programokat az idei nyári szünetre. A vakáció 2025. június 21-én kezdődik, de a szülők nagy része már most aktívan tervezi, hogyan biztosítsa gyermekének a tartalmas és biztonságos időtöltést.

A Táborfigyelő portál vezetője, Tóth Béla az InfoRádióban elmondta: február-március környékén akár 10-15 százalékos előfoglalási kedvezményeket is lehet találni, amivel egy átlagos család gyermekenként 25 ezer forintot is spórolhat.

A kutatás résztvevői öt fő szempontot jelöltek meg a nyári táborok kiválasztásánál:

  • biztonság: engedélyek, felkészült személyzet, elsősegélynyújtási lehetőség
  • ár-érték arány: a tábor díja és a nyújtott szolgáltatások összhangja
  • programok minősége: érdeklődési körökhöz igazított, változatos és fejlesztő foglalkozások
  • a személyzet képzettsége: tapasztalat, gyermekközpontú hozzáállás
  • a tábor helyszíne és a körülmények.

Tóth Béla hozzátette: az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem meglepő, hogy a legfőbb kritérium a biztonság, azt viszont már érdekesebbnek tartja, hogy a gyerekekkel való törődés, a személyzet kedvessége és a programok minősége sokkal fontosabb a szülők számára, mint például az, hogy mennyire modern az adott tábor helyszíne.

A szakértő külön felhívta a figyelmet arra, hogy a későbbi problémák, kellemetlenségek elkerülése érdekében mindig legálisan működő tábort kell kiválasztani.

Akkor jóval kevesebb az esély arra, hogy átverik a szülőket, ha alapítvány, egyesület, egyéni vállalkozás vagy szövetkezet neve szerepel a szervezők között.

Mindig kérni kell számlát az előleg befizetéséről, illetve érdemes megállapodást kötni a fennmaradó összeg teljesítéséről is, amit sok esetben már a jelentkezési lap kitöltésével lehetővé tesznek. Ezen a lapon jó esetben a táborszervező feltünteti, milyen programokat kínál a pénzünkért, továbbá az elállási feltételeket is közli arra az esetre, ha a tábor kezdetére megbetegedne a gyermek vagy bármilyen más indokolt körülmény miatt nem tud megjelenni.

„Ez azért nagyon fontos, mert így már joggal elvárható a legálisan működő táboroktól, hogy minden egészségügyi és biztonsági szabályt betartsanak, illetve minden olyan program minőség szerint megvalósuljon, amiért a szülő fizetett” – magyarázta a taborfigyelo.hu vezetője.

A portálon szezononként 3-4 ezer tábor kerül be a választható nyári programok közé, és ezeket egyesével leellenőrzik a szakemberek, hogy megfelelnek-e az alapvető követelményeknek, illetve legálisan működnek-e. A szülők mindezek után egy szűrt listáról választhatják ki, hová íratják be gyermeküket. Tóth Béla tájékoztatása szerint

már most mintegy 150 táborturnus közül lehet csemegézni.

A hagyományos sport-, kaland- és nyelvi táboroktól kezdve a quad-, tiktokker- és varázslótáborokon át egészen az úszó- és élménytáborokig rengetegféle program elérhető az oldalon. „Nemcsak mennyiségben, hanem a témákat tekintve is nagyon széles az idei kínálat is” – jegyezte meg Tóth Béla.

Hozzátette: a 2024-es évhez képest idén nagyjából 5-10 százalékos áremeléssel kell kalkulálniuk a szülőknek, de az előfoglalási kedvezményeket igénybe véve ezt ki lehet kerülni, ezért érdemes már akár most elintézni a jelentkezést.

Egy átlagos napközis tábor díja várhatóan 55-60 ezer forint lesz idén gyermekenként, míg egy átlagos ottalvós tábor nagyjából 85-95 ezer forintba fog kerülni.

Tóth Béla elmondta: meglehetősen nagy a szórás, mert az oldalukon elérhető 50 ezer forintos, illetve 300 ezer forintos tábor is, vagyis elég jó eséllyel mindenki megtalálhatja a pénztárcájához passzoló programot.

„A legjobb ár-érték arányú táborok turnusai nagyon gyorsan betelnek, ezért érdemes minél előbb cselekedni. Hiába van még hideg, nagyon gyorsan eljön a nyár és a vakáció időszaka, ezért jó, ha időben megszervezik a szülők a gyermekek élménydús nyári programját” – összegzett a Táborfigyelő portál vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Erste: 1000 milliárd forinttal eshet vissza a lakáshitelpiac, továbbra is vár a rendszerváltásra a bankszektor

Erste: 1000 milliárd forinttal eshet vissza a lakáshitelpiac, továbbra is vár a rendszerváltásra a bankszektor

A szokásoshoz képest megduplázta a lakáshitel-befogadásokat az Otthon Start kifutása az elmúlt három hétben az Erste Banknál. Az előrehozott keresletnek is szerepe lehet tehát abban, hogy a 3000 milliárd forintot is meghaladhatja a bankszektor lakáshitel-kihelyezése, jövőre viszont 2000 milliárd forint környékére eshet vissza a bank várakozásai szerint az idei abszolút történelmi csúcsról. A társaság sajtótájékoztatóján kiderült: 25%-kal 84,5 milliárd forintra esett vissza a bank nyeresége az első három negyedévben, részben az extraprofitadó növekedésre, részben a kamatstop határidejének eltörlése miatt - a különterhek szempontjából Jelasity Radován szerint továbbra is vár a bankszektor a „rendszerváltásra”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×