A gyerekek jelentik a pedagóguspálya legnagyobb vonzerejét, de még a diplomaszerzés előtt álló fiatalok egy része is alacsonynak tartja hivatásuk társadalmi megbecsültségét – derült ki az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) óvodapedagógus és tanító szakos hallgatói körében végzett online, nem reprezentatív felmérésből. A kutatásban több mint százan vettek részt. A leendő óvodapedagógusok és tanítók többsége azt válaszolta, hogy a saját szakmájában képzeli el jövőjét. Tízből nyolc hallgató pedagógusként szeretne dolgozni a diploma megszerzése után, 10-10 százalékuk azonban már most azt tervezi, hogy nem állami, hanem egyházi, magán- vagy alapítványi intézményben helyezkedik majd el.

A 2024 decemberében és 2025 januárjában végzett kutatás szerint az óvodapedagógus és tanító szakosok mindössze két százaléka gondolja úgy, hogy nem pedagógusként, hanem egészen más területen próbál szerencsét friss diplomásként.

Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora az InfoRádióban elmondta: az elmúlt másfél évtizedben kétszer volt példa nagy bérrendezésre, és utána mind a két alkalommal kiugróan sokan jelentkeztek a pedagógusképzésekre. Ugyanakkor hozzátette, hogy meglehetősen nagy a szórás, ugyanis a szaktanárképzés helyzete némileg kritikusabb: kevesebb a jelentkező, visszatérően tapasztalható lemorzsolódás, nehezebb az elhelyezkedés. Ezzel szemben az óvodapedagógus, a tanító és a csecsemő-/kisgyermeknevelő szak töretlenül, hosszú évek óta rendkívül népszerű. A rektor kiemelte, hogy

az elmúlt 15-20 év felsőoktatási felvételijei során az óvodapedagógus szak meglepő módon rendre bekerült a tíz legnépszerűbb szak közé, sőt egyes években az első ötbe is.

„A népszerűség a kisgyermekeket nevelők esetében egy viszonylag magasan tetten érhető szám már nagyon régóta” – jegyezte meg.

A saját hallgatóik körében végzett felmérés eredményeinek egy része azonban még Gloviczki Zoltánt is meglepte. Mint fogalmazott, a megkérdezettek többsége alacsonynak látja a pedagóguspálya presztízsét és társadalmi elfogadottságát. Azonban ebben a tekintetben is megfigyelhető a már említett kettősség, mivel az óvodapedagógusok és a tanítók „megbecsültsége tapinthatóan magasabb”. Úgy véli, ennek az az oka, hogy

a tapasztalatok szerint „ölni tudnának” a szülők egy-egy jó óvónőért vagy tanítóért, hogy jó csoportba, osztályba kerüljön a gyerekük.

Gloviczki Zoltán megjegyezte: ez is presztízskérdéssé vált. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora azt viszont szomorúnak tartja, hogy a mostani hallgatók negatív véleményéhez az ő egykori pedagógusaik is hozzájárultak.

Tavaly országszerte több mint 30 százalékkal ugrott meg a tanító szakra első helyen jelentkezők száma, de óvodapedagógus, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzésre is jóval többen felvételiztek, mint a korábbi években. A váci és budapesti campusszal rendelkező, pedagógusokat és segítő szakembereket képző Apor Vilmos Katolikus Főiskolán is rekordot döntött tavaly a jelentkezők száma – tanító szakjukat például tíz éve nem jelölték meg annyian a jelentkezési lap első helyén, mint 2024-ben.

Miért éppen a pedagógusképzés?

Szívesen foglalkoznak gyerekekkel – a válaszok alapján ez a legfőbb oka annak, hogy az AVKF hallgatói pedagógusképzésre jelentkeztek. Minden második válaszadó számára az is fontos szempont volt, hogy az óvodai, iskolai munka jól összeegyeztethető a családdal és a gyermekneveléssel, sokan pedig azt hangsúlyozták, hogy társadalmilag hasznos hivatást akartak választani.

Az adatokból az is kiderült, hogy a leendő pedagógusok egy része stabil munkahelynek tartja az óvodákat és az iskolákat: 17 százalékuk úgy gondolja, hogy óvodapedagógusként vagy tanítóként mindig lesz állása, nem kell majd munkanélküliségtől tartania. A hallgatók egyharmada egy számára fontos személy hatására választotta ezt a hivatást, 26 százalékuk pedig kiváló pedagógusokkal találkozott diákként, akik példájukkal szintén erre sarkallták.