Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
327.01
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Unsplash.com

Szijjártó Péter: két jó hírrel indult a nap

Magyarország érdekeivel ellentétes a világ blokkosodásának folyamata, ezért jó hír a kínai és a megválasztott amerikai elnök telefonbeszélgetése, amely esélyt ad a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy a nap két jó hírrel indult: az izraeli kormány jóváhagyta a túsz- és tűzszüneti megállapodást, Donald Trump és Hszi Csin-ping pedig telefonon konzultált egymással.

Előbbi téma kapcsán leszögezte, hogy ha a túszmegállapodás első fázisa teljesül, az lehetővé teszi majd a második fázist is, amelynek során a még fogságban lévő magyar állampolgárságú túsz is visszatérhet a családjához.

A kínai és a megválasztott amerikai elnök egyeztetésével összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekével ellentétes a világ blokkosodásának folyamata, ennek megfékezéséhez pedig arra van szükség, hogy a világ legerősebb országai és legnagyobb hatalmú vezetői beszéljenek egymással.

„Ebből a szempontból is örömteli a kínai elnök és a megválasztott amerikai elnök telefonbeszélgetése, mely azt az esélyt kínálja, hogy a jövő a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésről és az összeköttetések építéséről fog szólni” – írta Szijjártó Péter.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×