Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Budapest, 2022. november 28. A Bartók Udvar irodaház egyik épületének bejárata cégtáblákkal a főváros XI. kerületében, a Bartók Béla úton. Az irodakomplexum ad otthont többek között az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságnak (EUTAF) és az Integritás Hatóságnak is. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét és feleségét

A Központi Nyomozó Főügyészségen bejelentés alapján, folyamatban lévő nyomozásban jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét. A főügyészség az InfoRádióban azt is közölte, hogy az ügy gyanúsítottja a hatóság elnökének felesége is.

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre több helyszínen, köztük az Integritás Hatóság épületében végzett kutatást és lefoglalást. Ezt követően a főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki az Integritás Hatóság elnökét – tájékoztatta az InfoRádiót a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A gyanúsított nem tett vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen – tette hozzá Kovács Katalin.

A megalapozott gyanú lényege szerint az elnök annak ellenére, hogy a jogszabályi előírások alapján a hatóság személyes használatára egy felsőkategóriás gépkocsit bérelt a részére, emellett jogosulatlanul egy másik gépjárművet is béreltetett az Integritás Hatóság vagyonának terhére, amely szintén felső kategóriás autót a hatósággal munkaviszonyban nem álló felesége magáncélra használta. Ezzel az Integritás Hatóság elnöke a vagyonkezelési szabályt megszegve közel 14 millió forint vagyoni hátrányt okozott a hatóságnak. Az elnök ezen túlmenően hivatali helyzetével visszaélve annak érdekében, hogy az igazgatóság másik két tagját törvényes jogaik gyakorlásából kizárja, bizonyos jogköröket a jogszabályokkal ellentétesen korlátozta, egyidejűleg közhatalmi jogosítványait önhatalmúlag gyakorolta – ismertette a szóvivő.

Az ügynek jelenleg további egy gyanúsítottja van. „Természetesen a nyomozás folyamatban van, az eljárás elején tartunk, így elképzelhető, hogy akár a gyanúsítottak körében, akár a gyanúsításokban változás történik a későbbiekben” – fogalmazott Kovács Katalin, jelezve: a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki az Integritás Hatóság elnökének feleségét is, aki szintén panasszal élt a gyanúsítás ellen és nem tett vallomást.

A vonatkozó jogszabály alapján az Integritás Hatóság központi költségvetési szerv, amelynek elnökét a miniszterrel azonos juttatások illetik meg. Az Integritás Hatóság eddig 200 milliárd forintnyi uniós pénz sorsát követte nyomon, és több kirívó szabálytalanságot tárt fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Az Európai Bizottság a 2028–2034-es uniós költségvetésben alapjaiban alakítaná át a kohéziós politikát: a több mint 500 fejlesztési program helyét 27 nemzeti és regionális partnerségi terv venné át. Raffaele Fitto, a Bizottság kohézióért felelős ügyvezető alelnöke szerint a nagyobb rugalmasság a versenyképességet szolgálja, hiszen a kohéziós beruházások több mint 58 százaléka, mintegy 220 milliárd euró már most is erre irányul. Az Európai Régiók és Városok Hetén felszólaló szlovén, litván, korzikai és lombardiai vezetők viszont attól tartanak, hogy a döntések a nemzeti kormányokhoz és Brüsszelhez kerülnek, pedig a helyi szereplők ismerik legjobban térségük gondjait. Lombardia legalább egymilliárd eurót veszíthet az új rendszerben, Litvánia pedig a háború és a népességfogyás miatt kiszámítható, hosszú távú forrásokat sürget. A vita tétje így nem csupán a pénz nagysága, hanem az is, hogy ki dönthet arról, milyen fejlesztés kell egy borsodi vagy balti zsákfaluban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×