Infostart.hu
eur:
359.74
usd:
309.16
bux:
132172.67
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond a Debrecen a szabadság őrvárosa címmel rendezett emlékülésen a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában 2024. január 9-én. Kossuth Lajos nevezte el a szabadság őrvárosának Debrecent az 1848–49-es szabadságharc idején, amikor néhány hónapig, 1849 januárjától júniusáig innen irányította az országot a kormány. Itt foglalták írásba a Habsburg-ház trónfosztását és az ország szuverenitását is rögzítő magyar Függetlenségi nyilatkozatot.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Lázár János kiállt a vasúti akcióterv részleteivel

A kormány álláspontja szerint ma Magyarországon mindenki számára jár az az alapszolgáltatás, hogy naponta legalább háromszor legyen lehetősége utazni az otthona, illetve a kormányhivatalok, járási hivatalok között és ezt tekintetbe véve szükséges költeni adott esetben a kötöttpályás közlekedésre.

A vasúti közlekedéssel kapcsolatos kormányzati akcióterv legfőbb elemeit ismertette az építési és közlekedési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén kedden Budapesten.

Lázár János egyebek mellett elmondta: a kormány álláspontja szerint ma Magyarországon mindenki számára jár az az alapszolgáltatás, hogy naponta legalább háromszor legyen lehetősége utazni az otthona, illetve a kormányhivatalok, járási hivatalok között és ezt tekintetbe véve szükséges költeni adott esetben a kötöttpályás közlekedésre.

Ismertetése szerint ebben ugyanúgy szerepel a vasúti pályák felújítása, korszerűsítése, mint a járműpark cseréje, megújítása.

A miniszter elmondta: az ötpontos akcióterv keretében a közeljövőben 14 kulcsfontosságú vasúti vonal felújítása kezdődhet meg, ennek keretében mintegy 500 kilométer vasúti pályát korszerűsítenek, melynek legfontosabb célja, hogy a kulcsvonalakon sikerüljön betartani a menetrendet. Az ennek finanszírozását biztosító 30 éves futamidejű hitelről az Európai Beruházási és Fejlesztési Bank várhatóan jövő áprilisban dönt majd - tette hozzá.

A Budapest-Belgrád vasútvonal jelentőségét méltatva Lázár János elmondta, hogy az Magyarország keleti és nyugati irányú vasúti közlekedésére is jó hatással lesz. A 2,2 milliárd dolláros beruházás 2025. szeptember 30-ra készül el, ezzel a két főváros közötti menetidő 3 óra 10 percre csökken - ismertette.

A vasúti járműbeszerzések kapcsán a miniszter 1700 milliárd forint közeli összegről beszélt, de megjegyezte: az még kérdéses, hogy ez hány mozdonyra lesz elegendő.

Elmondta, hogy új mozdonyok beszerzésének 2026 előtt nincs realitása, tekintettel arra, hogy azok legyártása jóval hosszabb időt vesz igénybe. A miniszter szerint ezért inkább a mainál jobb állapotú használt, vagy felújított járművek beszerzésére van lehetőség.

A MÁV járműparkjának felújításával lehet egy új struktúrát felállítani a 2025-ös nyári turistaszezonra - mondta, kiemelve, hogy Magyarország számára nem mindegy, hogy melyik pénzintézethez és milyen feltételek szerint köteleződik el, ahogy az sem, hogy ezeknek a beszerzéseknek lesz-e lesz magyar hozzáadott értéke, vagy kizárólag nyugati beszállítóktól vásároljuk a járműveket. E tekintetben a miniszter körültekintő eljárást szorgalmazott.

Arról, hogy az utaskomfortot milyen intézkedésekkel tudják majd kedvezőbbé tenni, a tárcavezető januárra ígért bejelentést.

Közölte: a MÁV-nál egy egyszerűbb vállalati struktúrát kívánnak létrehozni, ahol az utasok állnak a középpontban.

A miniszter a HÉV-vel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg 60 éves járművek szállítják az utasokat, és az Európai Bizottság által a kötöttpályás közlekedés felújítására támogatásként biztosítandó, 1500 milliárd forint körüli összeg legnagyobb részét az öt HÉV-vonal felújítására kívánják költeni. Az első körben a H5-ös (szentendrei), a H6-os (ráckevei) és a H7-es (csepeli), míg a második csoportban a H8-as (gödöllői) és a H9-es (csömöri) HÉV felújítására kerülhet sor - közölte Lázár János, hozzáfűzve, hogy ebben a teljes pályafelújítás, a rekonstrukció és a járműbeszerzés is benne lesz, illetve a fővárosi kerületi önkormányzatokkal is együttműködnének abban, hogy a megállók kialakításakor azok ne okozzanak zavart a közúti közlekedésben.

Nagyon erős a Fidesz politikai szándéka a tekintetben, hogy az összes HÉV vonalat felújítja, és ennek érdekében egy korrekt, az Európai Bizottság által is jóváhagyott egyezséget kötöttek a fővárossal, amit tartani is fognak - mondta.

A miniszter ismertetése szerint jelenleg ennek az előkészítése zajlik, és ebben a negyedévben, illetve 2025 első negyedévében elindul a HÉV járműtender és közbeszerzési felhívások jelennek meg.

Lázár János kitért arra, hogy a HÉV munkatársai részéről egy nagyon komoly munka zajlik, és például a menetrendek betartása, vagy a szervízelés terén a MÁV-nál jobban teljesítenek.

Címlapról ajánljuk
Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

A kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumnál lévő, kedden nyilvánosságra hozott dossziéjának dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét – jelentette ki a miniszterelnök rendkívüli, a dokumentumokat bemutató sajtótájékoztatóján.

Vissza a klubba? Vita robbant ki a vezetőváltásra készülő brit Munkáspártban

Szappanoperába való civakodással folytatódik a brit Munkáspárt vezetőválasztási drámája, amely egyben meghatározza, ki lehet Keir Starmer utódja a kormány élén. Most az robbantotta fel a közéletet, hogy az egyik esélyes visszaléptetné az országot az Európai Unióba. Egyetlen választókerület eldöntheti a brit kormányfői poszt sorsát, ha változott az emberek véleménye az ügyben.
Magyar-kormány: hamarosan új bejelentést tesz Magyar Péter, azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet

Magyar-kormány: hamarosan új bejelentést tesz Magyar Péter, azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet

Magyar Péter kormánya hétfőn tartotta második ülését, amelyen több érzékeny területen – köztük a költségvetés, az egészségügy, a paksi atomerőmű és az MTVA működése kapcsán – soron kívüli vizsgálatot rendelt el. A kabinet szerint az Orbán-kormány eltitkolt tételekkel és valótlan adatokkal hagyta hátra az idei büdzsét, amit a Fidesz–KDNP visszautasított. Közjogi feszültséget okozott, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök megtagadta a lemondást, a miniszterelnök pedig ismét távozásra szólította fel. A külpolitikai irányváltás részeként magyar–ukrán tárgyalások indulnak a kárpátaljai magyarok jogairól, Magyar Péter első hivatalos külföldi útja pedig Lengyelországba vezet. A keddi napot várhatóan újabb bejelentések határozzák meg: Magyar Péter jelezte, hogy kedd reggel újabb részleteket oszt meg a nyilvánossággal a 2024-ben kirobbant ügyhöz kapcsolódó, a bicskei gyermekotthonban történt elnöki kegyelemnél. A kormányalakításról és a kapcsolódó döntésekről folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×