Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Postás a nemzeti konzultációs ívet tartalmazó levelet dobja be a postaládába egy V. kerületi házban 2021. július 2-án. Ezen a napon Budapesten már meg is kezdték a küldemények kézbesítését; a mintegy 8 millió levelet július végéig viszik ki a háztartásokba.
Nyitókép: /Mónus Márton

Már a vidékieknek is érkeznek a beígért levelek

A fővárosiak már megkapták, mikulásra már mindenkinél ott lesz - ígéri a Posta.

A fővárosi kézbesítés végeztével vidéken is megkezdte a nemzeti konzultáció leveleinek kézbesítését a Magyar Posta. Elsőként Pest és Fejér vármegyében, majd az elkövetkezendő három hétben ütemezetten, az irányítószámok emelkedő sorrendjében zajlik a kézbesítés a többi vármegyében is - közölte a társaság.

A postások több mint 6,3 millió küldeményt kézbesítenek vidéken, és

a tervek szerint december 6-ig bezárólag mindenki megkapja ezeket a leveleket.

A küldemények közönséges levélként nem igényelnek személyes átvételt, azaz a postaládába kézbesítik a postások.

A Magyar Posta arra hívja fel a figyelmet, hogy lehetnek olyanok, akikhez nem érkezik konzultációs levél, mert valamilyen adatbázisból letiltotta a címadatait, vagy más lakcímen tartózkodik, mint ami a hivatalos személyi adat- és lakcímnyilvántartóban szerepel. Aki érintett, az ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon érdeklődhet.

A Nemzeti Konzultációban szereplő kérdésre adott válaszleveleket 2024. december 20-ig lehet díjmentesen visszaküldeni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×