Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.27
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc: nemzeti függetlenség ünnepét "árulók próbálják meg a közösség nevében ünnepelni"

Felfordult világban élünk, egy olyan világban Magyarországon, ahol a nemzeti szabadság és a nemzeti függetlenség ünnepét "árulók próbálják meg a közösség nevében ünnepelni", ünnep helyett valójában ellopni, megbecsteleníteni - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt október 23-i megemlékezésén.

Gyurcsány Ferenc a fővárosi Ötvenhatosok terén tartott beszédében kijelentette: 1956. arról szólt, hogy Magyarország megszabaduljon az orosz-szovjet uralomtól. Ha erről szólt, akkor a Demokratikus Koalíció szerint áruló az, aki "utálkozással figyeli", hogy Ukrajna nem akar orosz uralom alatt élni. Ha vannak emberek, akik megtagadják egy ilyen néptől a segítséget, akkor ők a DK szerint árulók - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc Dantétől idézte, hogy a pokol legforróbb bugyrai azoknak vannak fenntartva, akik erkölcsi válság idején ragaszkodnak semlegességükhöz. Aki élet és halál, gyilkos és áldozat dolgában nem mer egyenesen fogalmazni, annak 1956 zászlaján levő középső, nagy, szimbolikus lyuk valójában a semmi - jelentette ki. Ezek az emberek a semmit markolják, a semmi olvad még nagyobb semmivé a kezükben - mondta a pártelnök.

"A magyar kormány ennél is rosszabb, ő egész egyszerűen a gyilkos oldalára áll, a gyilkost mentegeti, és hazudja, árulja el az ügyet, '56 ügyét, a magyar szabadság és függetlenség ügyét, és árulja el népét és árulja el szövetségeseit" - ismertette véleményét.

"Ebben a pillanatban azok a szavak, amelyeket az áruló miniszterelnök mond a gyilkosok védelmében, azok nem egyszerűen ocsmányak, hanem a bűnök bűneiként hatnak. A pokol legmélyebb, legforróbb bugyra az olyanoknak van fenntartva, mint a magyar kormányfő, a körei, s teszem hozzá, mindazoknak, akik ezt szolgálják" - fogalmazott.

Az ellenzéki politikus zárásként azt mondta, hogy a DK nevében meghajtják fejüket Nagy Imre és mártírtársai előtt, őket a magyar szabadság, a magyar függetlenségért folytatott küzdelem igaz hőseinek tekintik, olyan hősöknek, akik megérdemlik a haza tiszteletét.

Az esemény végén Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjai koszorút helyeztek el a téren álló emlékműnél.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×