Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
324.88
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) Nagymaroson ellenőrzi az árvízvédelmi munkálatokat 2024. szeptember 18-án. A kormányfő mellett balra Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Szomráky Béla Nagymarosról: már mindent elpakoltunk a kertből, ha jön a víz

Nagymaroson ugyan a csatornákból feltört a víz, a település az új mobilgát miatt viszonylagos nyugalomban várja a 7 méter körüli tetőzést – mondta az InfoRádióban az ott élő Szomráky Béla, újságíró, Olaszország-szakértő.

Szomráky Béla a teraszáról látja az áradó Dunát, mint az InfoRádióban elmondta, közvetlenül a folyó partján lakik, és már megszokta, hogy "időnként be akar nézni". Felidézte, hogy a 2000-es években négyszer is gondot okozott az árvíz a településen, így a lakók már hozzászoktak a veszélyhez, és nemcsak a parton, hanem a magasabban fekvő területeken élők is segítenek a védekezésben.

A legsúlyosabb helyzet 2013-ban volt, amikor magasabb lett a vízállás, mint előzetesen jósolták. "Úgy emeltük meg a gátat, ami itt van a kerítésen, aztán kimentem egyik reggel, és megdöbbenve láttam, hogy ömlik be a víz a homokzsákokból készült gát tetején. Óriási kollektív erőfeszítések árán mentettünk meg nagyon sok házat" – emlékezett Szomráky Béla.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy most már nincs olyan nagy izgalom, mert több részletben megépült a mobilgát, most az volt a feladat, hogy az elemeit időben be tudják építeni. "Most nyugodtabb szívvel várjuk a dolgokat, ettől függetlenül a kertben, ami nálam 6 méter 50 centi magasan van, azért nagyjából igyekszünk mindent elpakolni. A teraszaink 7 méteren vannak, és a csúcselőrejelzést 698-ra módosították 700 centire. Úgyhogy nagyon nagy bajok nincsenek" – számolt be a helyzetről az újságíró.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán látogatott a településre. "Én éppen kimentem a főtérre, mert hallottam, hogy szivárog a víz, megállt mellettem egy autó, kiszállt egy ember, és azt mondta, hogy Signor Béla, régóta ismerjük egymást. Én gyakran szoktam neki tolmácsolni. Minden végignézett, körbejárta az egész védekezési vonalat, beszélt a vezetőkkel, és most tudtommal Kismaroson folytatja a körútját" – mondta.

A kormányfő a képek tanúsága szerint bokáig gázolt a vízben, de Szomráky Béla szerint ez nem azért történt, mert a Duna átlépett már a gáton, hanem a csatornából áramlott vissza a folyó vize, mert azt nem zárták le jól. A kertekben is gondot jelent, hogy a kutakból, használaton kívüli emésztőkből feltörhet a víz, de már készenlétben vannak a szivattyúk, ha baj történne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×