Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
325.4
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Fürdőzők a balatonboglári Platán strandon 2024. július 12-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Sokan új vonzerőt találtak maguknak a Balatonnál

Régen augusztus 20-ával véget ért a balatoni szezon, ám most a tóparton is folytatódott a nyár, és ősszel is várják a kirándulni, pihenni vágyókat - mondta el az InfoRádióban a Balatoni Kör elnöke. Beszélt arról is, hogy a külföldiek tavasszal és ősszel talán már többen is lehetnek, mint nyáron, mert nekik más dolgok fontosak, mint a magyaroknak.

Már évek óta nem igaz az a régi hiedelem, hogy augusztus 20-ával véget ér a balatoni nyári szezon: az e héten jellemző 30 fok feletti napi csúcshőmérsékletek még igazi strandidőt, nyaralóidőt jelentenek – mutatott rá Pach Gábor. A Balatoni Kör elnöke szerint az éghajlatváltozás alaposan átalakította a nyári szezont, hiszen már a tavasz is remek időt hozott turisztikai szempontból, a szeptember-október pedig ugyancsak remek nyaraló időt ígér.

Tapasztalataik szerint az időjárás a nyaralási szokásokat is lassan átformálja. "Ha az emberek azt olvassák, hogy várhatóan napsütéses idő lesz, már el is indulnak a Balatonra" – jegyezte meg. A meleg idő jót tett a víz hőmérsékletének is, így már tavasszal is lehetett fürdeni a Balatonban, és nem csak a legbátrabbak merészkedtek a tóba.

A Balatoni Kör elnöke arról is beszélt, hogy a remek nyaralóidő milyen hatással volt a szállodák, panziók, éttermek, fagyizók és strandok forgalmára. Bár a pontos adatok még nem ismertek, Pach Gábor úgy vélte, hogy ez a szezon remekül sikerült. Nőtt a belföldi vendégek és a vendégéjszakák száma, a nyaralók pedig többet is költöttek.

"Azt érzem, hogy jó évünk van, és ami nagyon-nagyon fontos: még nincs vége"

- jelentette ki a szakember. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy egyre többen elhiszik: a Balaton ősszel is nagyon csodálatos. "Mi több, télen talán még csodálatosabb, hogyha megfelelő mennyiségű és minőségű programokat tudunk nyújtani az érdeklődőknek" - tette hozzá Pach Gábor.

Ősszel és tavasszal talán már több külföldi érkezik a magyar tengerhez, mint nyáron, ők ugyanis rájöttek, hogy sokkal magasabb színvonalú szolgáltatást kapnak itt ősszel, tavasszal, vagy akár télen – vélekedett, utalva a nagyobb nyugalomra és az egyszerűbb autós közlekedésre. Az pedig számukra nem lényeges, hogy megmártózhassanak a tóban, hiszen a Balaton környékén számos remek termálfürdőt találnak – tette hozzá.

"A gasztronómiai kínálat, illetve a látnivalók, a szabadidősport-lehetőségek nagyon sokat fejlődtek az elmúlt években, és aki itt jól akarja érezni magát, az megteheti még viszonylag szolid pénztárcával is" – értékelt Pach Gábor, a Balatoni kör elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Hiába nő a hitelezés, a beruházások nem indulnak be: fordulóponthoz értek a magyar kkv-k

Jelentős költségvetési kiigazítás és nehéz átmeneti időszak várhat a magyar gazdaságra, a vállalkozások pedig 2027-ben sem számíthatnak érdemi keresleti vagy beruházási fellendülésre. A költségvetés rendbetételéhez a GDP több mint 1 százalékát kitevő beavatkozásra lehet szükség. A cégeknek eközben szigorúbb költségkontrollra, gyorsan megtérülő fejlesztésekre és hatékonyabb működésre kell berendezkedniük, miközben a kkv-hitelállomány növekedése mögött is inkább a forgóeszközhitelek fokozott igénybevétele állhat. A készülő vagyonadó az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrészre vetne ki évi 1 százalékos terhet, az uniós finanszírozásban pedig egyre inkább a kedvezményes hitelek kerülhetnek előtérbe. Mindezekről a Portfolio kecskeméti, „Merre tovább hazai kkv-k? – Versenyképesség 2026-ban” című konferenciáján beszéltek a szakértők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×