Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Utasok szállnak fel egy metrópótló buszra a Nagyvárad téren 2020. november 7-én. Megkezdődött a 3-as metróvonal rekonstrukciójának utolsó üteme a belvárosi szakaszon, ezért a metró nem jár a Lehel tér és a Nagyvárad tér között, helyette pótlóbuszokkal lehet közlekedni. A vonalszakasz felújítása a tervek szerint másfél évig tart.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Vonat helyett pótlóbusz jár Kőbánya-Kispest és Dabas között

Mától szeptember elsejéig Kőbánya-Kispest és Dabas között vonat helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat karbantartás miatt - közölte a MÁV.

A tájékoztatás szerint az érintett szakaszon komplex vágányzár lép életbe, mert sín- és betonaljcserét, kavicságyazatcserét és a közlekedésre veszélyes, elkorhadt fák kivágását végezik.

A felújítás ideje alatt a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vonalon közlekedő, a Nyugati pályaudvarról induló és az oda érkező személyvonatok a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest szakaszon sem közlekednek - hívták fel a figyelmet. Azt írták, ezen a szakaszon az utasok a ceglédi vonal S50-es járataival, illetve a kora reggel a Nyugatiból, késő este pedig a Nyugatiba tartó S21-es betétjáratokkal utazhatnak.

Dabas-Lajosmizse-Kecskemét között a vonatok az eredeti menetrendjük szerint közlekednek - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×