Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
325.84
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Egy rendőrségi motorcsónak köt ki a Mohácsi Határkikötőben 2015. augusztus 6-án. Megújult a folyami határőrizeti rendszer a Duna déli szakaszán, a csaknem 400 millió forintos fejlesztéssel megoldottá vált az államhatár és a vízi határátkelőhely között lévő mintegy 16 kilométeres szakasz folyamatos felügyelete.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Újabb motorcsónak-baleset a Dunán

Éjszaka felborult egy motorcsónak a Margit-szigetnél, hárman voltak rajta, a fővárosi vízirendészek perceken belül valamennyiüket kimentették. Az ügyben büntetőeljárás indult - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A motorcsónak kedden 22 óra 40 perc körül borult fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság (DVRK) egyik szolgálati hajója a tűzijáték biztosítása miatt a közelben volt, így a csónakról vízbe esett három férfit azonnal kimentették; egyikük sem sérült meg.

A felborult csónakot a Fővárosi Katasztrófavédelemi Igazgatóság hajója vontatta ki - ismertette a rendőrség.

A tájékoztatás szerint "a baleset azért történt, mert a motorcsónak vezetője egy másik hajó által keltett nagyobb hullámot nem megfelelően vett. Felmerült, hogy a férfi alkoholt fogyasztott, ezért mintavételre állították elő".

Az ügy körülményeit a DVRK büntetőeljárásban vizsgálja - írták.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×