Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 2. szombat Zsigmond
Nyitókép: Nébih

Egy hét alatt 245 kilogramm terméket vont ki a forgalomból a Balatonnál a Nébih

Négy vendéglátóhely ellen indtottak eljárást.

A szezon elején, július második hetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei mintegy 245 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból és 4 esetben indítottak eljárást a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés folyamán Balaton környéki vendéglátóhelyeken - áll a Nébih honlapján.

A szezon elejére időzített vizsgálatok középpontjában a vendéglátóhelyek higiéniai állapota, az alapanyagok nyomonkövethetősége és megfelelősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése állt.

Több esetben idén is a korábbi években tapasztalt hiányosságokkal találkoztak az ellenőrök. Visszatérő hiba volt a rovarháló és a higiénikus kézmosási feltételek hiánya. Több esetben probléma volt a dolgozók érvényes egészségügyi alkalmassági igazolásával, amely nélkül - a kiemelt járványügyi kockázat miatt - nem végezhető vendéglátó tevékenység - sorolta a Nébih.

Több vendéglátó nem végezte szabályosan az élelmiszerek helyben történő fagyasztását. További szabálysértések között említhető, hogy nem nyomonkövethető (ismeretlen eredetű), valamint lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszereket is tároltak az egyes egységekben - fűzték hozzá.

A Nébih a Balaton környékén folytatott ellenőrzések alkalmával 245 kilogramm jogsértő terméket vont ki a forgalomból, valamint az egy hétig tartó vizsgálatsorozat alatt 4 esetben indított eljárást, melyek jelenleg is folyamatban vannak.

A Nébih a kormány- és járási hivatalok szakembereivel az augusztus 15-ig tartó országos akció során még grillsajtokat, görögdinnyét és növényvédőszereket fognak ellenőrizni, valamint az élőállat-szállításra is kiemelt figyelmet fordítanak.

Címlapról ajánljuk
Haszontalan tudásuk miatt rettegnek a most érettségizők az AI-tól és az okosrobotoktól

Haszontalan tudásuk miatt rettegnek a most érettségizők az AI-tól és az okosrobotoktól

Hétfőn 148 ezer magyar diák érettségizik, újabb fiatalok, akik retteghetnek attól, lesz-e munkahelyük, kell-e még a tudásuk 5 év múlva? 922 ezer átalakuló magyar munkahely, sötét gyárak és robotok, amelyek egymástól tanulnak. Előttünk egy társadalom, amelyet senki nem készített fel minderre és már nem a végrehajtás sebessége, hanem a stratégiai szemlélet lesz a legkeresettebb képesség.

Orbán Viktor kormánya nem hajt végre egy elmarasztaló bírósági ítéletet

Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos levélben tájékoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnököt arról, hogy Magyarország kormánya nem hajtja végre az Európai Unió Bíróságának a 2021-es gyermekvédelmi törvényt elmarasztaló ítéletét. A kormányfő szerint a bíróság politikai döntést hozott, amely sérti Magyarország szuverenitását és az Alaptörvényben rögzített alkotmányos önazonosságát.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
Eltaláltak az ukránok egy lopakodó vadászbombázót, Kijev elutasította a tűzszüneti javaslatot - Híreink az ukrán frontról szombaton

Eltaláltak az ukránok egy lopakodó vadászbombázót, Kijev elutasította a tűzszüneti javaslatot - Híreink az ukrán frontról szombaton

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júniusban induló, átfogó hadseregreformot jelentett be, amelynek középpontjában a katonák illetményének emelése, a szerződéses szolgálati rendszer megerősítése és a régóta frontszolgálatot teljesítők fokozatos leszerelésének mérlegelése áll. Eközben Andrij Szibiha külügyminiszter manipulációnak minősítette Oroszország május 9-i tűzszüneti ajánlatát, állítva, hogy Kijev hivatalos javaslatot nem is kapott. Joschka Fischer, egykori német külügyminiszter szerint Trump második elnöksége alatt az amerikai európai szerepvállalás erodálódik, és Európa történelmi léptékű kényszer elé kerül: saját biztonsági és politikai felelősségét önállóbban kell megszerveznie.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×