Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új kompjai a felavatásuk napján, a 178. balatoni hajózási szezon kezdetén Siófok közelében 2024. március 28-án. A kormány döntése alapján a cégnél több mint hatmilliárdos tőkeemelés történt, ez tette lehetővé a több mint 5 milliárdos beruházást, amelynek révén a tesztüzem után két új komp és két új katamarán áll forgalomba.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Bosszantó hiba okozott csúnya balesetet az új balatoni szuperkompon

Miután kikötött Szántódon, a komp hirtelen távolodni kezdett a parttól, de közben épp lehajtottak a járművek a fedélzetről.

Hétfő délután baleset történt a Tihany–Szántód vonalon közlekedő új kompon, amikor elkezdtek lehajtani az autók a kikötés után – írja a Blikk, amely fotókat is közöl az esetről.

Egy szemtanú azt mondta a lapnak, hogy a komp hirtelen távolodni kezdett a parttól, miután körülbelül húsz autó elhagyta a fedélzetet. Ezt csak akkor észlelték, amikor épp egy kisbusz sofőrje akart lehajtani a hajóról, de nem tudott, mert az már nem támaszkodott a parton, hanem a kikötő vasszerkezetének szintje alatt volt majd egy keréknyivel.

A kompot valószínűleg nem kötötték ki megfelelően, aminek az lett a következménye hogy a jármű eleje összetört.

A Bahart egyelőre nem válaszolt a lap kérdéseire.

A Szántód és Tihany között közlekedő, 45 méter hosszú és 11 méter széles kompok a Bahart eddigi legnagyobb utas- és járműbefogadó képességgel rendelkező hajói, amelyek 120 utast, 24 gépjárművet és 30 kerékpárt képesek egy időben szállítani. Március 28-án avatták fel az új kompokat két óriás katamaránnal együtt.

Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×