Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea
Nyitókép: Unsplash.com

A debreceni reptér sem úszta meg késés nélkül

A burgaszi járatnál is akadt egy kis fennakadás.

Debrecenben is hoppon maradtak az utasok vasárnap este, a járatuk ugyanis nem indult el Burgaszba - írta olvasó levélre hivatkozva az Index.

A portál úgy tudja, hogy július 7-én, vasárnap 19.25-kor a debreceni reptérről indult volna gép Burgaszba, azonban sorban jöttek az információk a késésről, majd hétfőn, hajnali fél 2-kor bejelentették, hogy törlik a járatot, amelyen 148-an utaztak volna.

Az utazási iroda képviselője próbált szállás találni, ami hosszas huzavona után sokaknak sikerült is. A debreceni reptér akkor azt a tájékoztatást adta, hogy jelzett járat múszaki hiba miatt lett törölve, annak pótlása hétfőn este kerülhet sor. A debreceni reptér honlapja alapján a Bul Air bolgár légitársaság járatáról van szó.

Közben Burgaszban is kilenc óra várakozás után törölték a vasárnapi járatot, és az ott tartózkodó 150 utast különböző hotelekbe vitték.

Feltehetően ők már Magyarországra érkeztek, a debreceni repülőtér honlapja szerint ugyanis a Bul Air FB5783-as járata július 9-én hajnali kettő óra után landolt.

Az elmúlt időszakban sok járatkéséssel és -törléssel kellett szembesülniük a légi közlekedés utasainak Európa-szerte, így Budapesten is. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter berendelte a HungaroControl vezetőjét, és arra kérte, hogy azonnal készítsen intézkedési tervet a kialakult anomáliák kezelése érdekében.

Címlapról ajánljuk

Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Az élmezőny tagjai között nagyon komoly versengés alakult ki, egymást is inspirálták, motiválták. Valószínűleg ez is eredményezte azt az egyedülálló sportteljesítményt, hogy az első három helyezett megdöntötte a korábbi világcsúcsot – így értékelte az InfoRádióban a vasárnapi London Marathon eredményeit Gyimes Zsolt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×