Infostart.hu
eur:
380.94
usd:
322.4
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke megérkezik 16. évértékelő beszédének megtartására Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Gyurcsány Ferenc együttműködne Magyar Péterrel

A DK elnöke azt mondta: „ők nem a kék Fidesz”.

„A DK mindenkivel együttműködik, aki elutasítja a Fideszt. A Fidesznek ezt a kormányzati gyakorlatát, és elutasítja ezt a kormányzati filozófiát, amit képvisel. Ha Magyar Péter is úgy gondolja, hogy elutasítja, akkor természetesen” – ezt válaszolta Gyurcsány Ferenc az ATV műsorában arra a kérdésre, hogy együttműködne-e 2026-ban Magyar Péterrel. Szerinte „a világ legnormálisabb módja”, hogy a különböző pártok együttműködnek.

A pártelnök ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte Magyar Péter alapállítása nem igaz, miszerint valamiféle titkos együttműködésük lenne a kormánypárttal. „Nincs kék Fidesz” – fogalmazott, azt is megerősítve, hogy a DK költött Magyar Péter bíráló kampányra, de „vigyáztunk is arra, hogy még véletlenül se lehessen azt hinni, hogy igaztalan állításokkal akarjuk az ő renoméját rontani. Csak tőle idéztünk”.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, a mostani kampánynak az az érdekessége, hogy megérkezett egy új szereplő és ezt a szereplőt kellett elhelyeznünk a politikai térképen. A választást követően lesz látható az ország új politikai szerkezete. Szerinte a következő választásokig minden bizonnyal három meghatározó szereplő lesz: a Fidesz, a Tisza és DK.

Arra a kérdésre, hogy ő személyesen miért nem vitázott Szentkirályi Alexandrával, vagy Magyar Péterrel, hiszen mindketten kihívták őt, azt mondta: „nem dolga a népszórakoztatás”. Nekik nem vele kellett volna vitázniuk. Szerinte Magyar Péter hibát követett el, hogy több érdemi vitát nem vállalt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×