Infostart.hu
eur:
381.58
usd:
321.42
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Balatoni Hajózási Zrt.

Megváltozik a balatoni közlekedés – mutatjuk, hogyan

A balatoni hajózási előszezon június 1-jén kezdődik és július 5-ig tart, hétvégenként már minden kikötőből indulnak járatok, a kiemeltekből hétköznapokon is.

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahar) közleménye szerint a több mint hatmilliárd forintos hazai támogatásból megvalósult flottabővítésnek köszönhetően az előszezonban gyakrabban közlekedhetnek a hajójáratok. Naponta indulnak menetrend szerinti hajók Badacsonyból, Balatonföldvárról, Balatonfüredről, Fonyódról, Siófokról, Tihanyból és Tihanyrévből.

Az előszezonban Fonyód és Badacsony között mindkét irányból napi 9 hajót indít a Bahart, míg Siófok és az északi part települései között hétfőtől csütörtökig irányonként 7, pénteken és hétvégén pedig irányonként 9 járat áll az utasok rendelkezésére.

Az északi és déli part között átkelő járatokon nagy kerékpáros kapacitású hajók teljesítenek szolgálatot. A kerékpáros turizmust a kikötőkbe tett extra kerékpártárolókkal is segítik. Sétahajókat 8 kikötőből indít a társaság az előszezonban.

Balatoni Hajózási Zrt.
Balatoni Hajózási Zrt.

Bővült a kedvezmények köre az idei szezonban. Balatonboglár és Révfülöp között 25 százalékkal olcsóbb a retúrjegy annak, aki körutat tesz kiszállás nélkül. A menetrendi hajókon ismert kedvezményes családi jegytípust kiterjesztik a séta- és gyerekhajós programokra is. A fogyatékkal élők a kompok mellett ezentúl már a személyhajókon is díjmentesen utazhatnak.

A hajózási társaság beszámolt arról is, hogy kiemelkedő volt a forgalom a májusi ünnepnapokon a járatain. Május elsején közel 9 ezren utaztak komppal, és 9800-an menetrendi hajókkal. A pünkösdi hosszú hétvégén a kompok 14 500 utast, több mint 3500 gépjárművet, és rekordszámú, mintegy 2900 kerékpárt szállítottak. A menetrendi járatokra közel 7900-an, sétahajókra közel 2300-an szálltak fel. A biciklisek között a legnépszerűbbnek a Fonyód–Badacsony közötti járat bizonyult, amelyen az ünnepi hétvégén 1250 kerékpáros utazott.

A kompok június 20-ig Szántód felől 7.00-21.00 óra között, Tihany felől 7.15 és 21.15 óra között indulnak félóránként, nagy forgalom esetén pedig folyamatosan járnak – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×