Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.68
bux:
126931.42
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Forrás: Időkép

Érdekes égi jelenség kísérte a viharokat, ilyet nagyon ritkán látni - fotó, videók

Huszonhárom esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak pünkösdhétfőn a viharok miatt.

Hétfőn sok helyen alakultak ki zivatarok, akadt olyan hely, ahol 10 Celsius-fokot hűlt miattuk a levegő. A Duna-Tisza közéről, északkeletről és Környe környékéről is többen számoltak be jégesőről. Országszerte 23 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, elsősorban a nyugati országrészben, ahol kidőlt fák akadályozták a közlekedést - mondta a Dóka Imre az InfoRádióban.

"Négy esetben elöntött pincékhez vagy alagsorokhoz riasztották a tűzoltókat, ahol nagy mennyiségű csapadék okozott fennakadást. Ez Pest vármegyében volt, illetve néhány dunántúli vármegyében épületek tetőszerkezetét bontotta meg a szél" - tette hozzá az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

Dóka Imre arra hívta fel a figyelmet, hogy vihar esetén a tulajdonosoknak először áramtalanítaniuk kell a vízzel elöntött alagsort vagy pincét, és csak ezt követően lehet oda lemenni és elkezdeni az értékmentést. A vihar után pedig érdemes körbejárni az épületet, illetve kitisztítani a vízelfolyó csatornákat.

Kiemelte, hogy a nyári időszakban fokozottabb, intenzívebb viharokra lehet számítani, így mindenképpen komolyan kell venni az előrejelzéseket és a HungaroMet által kiadott veszélyjelzéseket.

Az Időkép azt írta a fővárosi vihar kapcsán, hogy annak déli része hozott jégesőt, illetve Budapest szomszédságában, Gyömrő felett egy tuba is kialakult. Érden és Budaörsön 20 milliméternél is több csapadékot hozott a zivatar.

Szintén az Időkép számolt be arról, hogy Holdszivárvány kísérte az elvonuló zivatarokat éjjel, a Normafán és a Prédikálószéken működő webkamerájuk is elcsípte a ritka légköroptikai jelenséget. Ez úgy alakult ki, hogy az elvonuló felhők közül kibukkanó, növekvő fázisban lévő Hold fénye megtört az esőcseppeken. A portál megjegyzi, hogy a jelenség létrejöttéhez erős holdfény kell - leginkább telihold -, valamint alacsony holdállás. Általában fényszennyezéstől mentes területeken jelenik meg, ezért sem olyan egyszerű megpillantani.

A Dunakanyarban több mint fél órán keresztül volt látható a holdszivárvány:

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×