Infostart.hu
eur:
363.45
usd:
314.63
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: bahart.hu

Száztíz éves hajómatuzsálem fut ki most a Balatonra

Május elsején lehet kipróbálni a felújított egykori gőzhajót, a Jókait.

Visszanyerte eredeti színvilágát és külsőre is az egységes nosztalgiahajó-flotta tagja lett a Jókai. A 2023. végén újra a Balatoni Hajózási Zrt. tulajdonába került hajóval a nagyközönség május elsején Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel majd – közölte a Bahart.

A 32 méter hosszú, 5 méter széles Jókai az ötödik balatoni gőzhajó volt. Budapesten, az Óbudai Hajógyárban készült, innen alkatrészenként szállították Siófokra, ahol összeszerelték, majd 1913 júniusában vízre bocsátották. Kalandos történelmét követően, a 85 utas befogadására alkalmas hajót 2023 végén vásárolta „vissza” a Balatoni Hajózási Zrt. A hajózási szezonra felkészítő munkálatok 2024 elején kezdődhettek meg; ezek során javították a villamos hálózatát, és új festést is kapott a Jókai.

A felkészítési és felújítási munkálatokat követően május 1-jén mutatkozik be újra a nagyközönségnek, ahol sétajáratokat teljesít majd.

„Terveink szerint a későbbiekben folytatódnak majd a mosdók, burkolatok, farészek esztétikai, állagmegóvási munkálatai, valamint tervezzük a hajó műszaki felújítását is. Várhatóan a következő években kiépül az orrsugár kormány, sor kerül a segédgép, a tartályok, csővezetékek cseréjére és megújul majd a hajtás és kormányrendszer is” – emelte ki Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója.

A Jókait a II. világháború idején, 1945.márciusában a visszavonuló német csapatok a balatonfüredi kikötőben felrobbantották. A rákövetkező évben emelték ki a gőzüzemű hajót a Balatonból, majd 1948-ban ismét forgalomba helyezték. 1963-ban motorhajóvá építették át, 1964-ben felújították, 1980-ban pedig átkerült a Tiszára. A Vanyolai Hajózási Kft. vásárolta meg, 1998-99-ben felújították, majd 2000-ben áthajóztak vele a Dunára, de csak 2002-ben érkezett meg a Balatonra − az akkori vízállás miatt közúton. 2003-tól állt hivatalosan szolgálatba, Balatonfüreden.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×