Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
315.73
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Az új aszfaltréteg a felújítás alatt álló Lánchídon a  próbaterhelése napján, 2022. november 12-én. A napokban fejeződött be az aszfaltozás a hídon, amelynek 18 hónapos lezárása a végéhez közeledik. A hídpályát december közepén visszakapják a közlekedők, a járdákon és az aluljárókon azonban még jövőre is dolgozni fognak a szakemberek.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Budai Gyula: nyomozást rendeltek el a Lánchíd felújítása ügyében

A fideszes politikus Facebook-oldalán kedden közzétett videójában azt közölte, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálatot indított a Lánchíd felújításának ügyében.

A kormánypárti politikus közölte, hogy a napokban feljelentést tett hivatali vesztegetés miatt, mert egy hozzá eljuttatott levél szerint a "Lánchíd-felújítási botrány főszereplője, Vig Mór a Mammut áruházban található Árgus Security irodájába járt elszámolni a biztonsági cég vezetőjével, és a Vig Mór által átadott készpénz közvetítők útján jutott el a városházára".

A KEHI megállapította, hogy "a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. többször, több mint másfél milliárd forintot utalt át Vig Mór cégére", majd a cég ezt tovább utalta Vig Mór magánszámlájára és ügyvédi letéti számlájára. Innen pedig 900 millió forintot vett fel készpénzben Vig Mór. Egy másik ügyvéd letéti számlájára is utalt Vig Mór cége 500 millió forintot, amit szintén készpénzben vettek fel. "Na, ezek a pénzek jutottak el közvetítők révén a Városházára" - jegyezte meg a fideszes politikus.

Mindezek alapján a nyomozó iroda nyomozást rendelt el. Innentől kezdve Karácsony Gergelynek és az Árgus Security, illetve az A-híd Zrt. tulajdonosainak már "a hatóság kérdéseire kell válaszolnia" - mondta Budai Gyula.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×