Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
331.15
bux:
117411.23
2026. január 13. kedd Veronika
Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa (k) beszél a Kárpátaljai Szövetség Mi lesz veled Kárpátalja? című rendezvényén a balatonföldvári Riviéra Hotel színháztermében 2018. június 1-jén. A Duna Aszfalt 19 millió forinttal segíti a Kárpátaljai Szövetség hadiárváknak és művészeti iskolás gyerekeknek 12. alkalommal szervezett rehabilitációs és alkotótáborát. A 250 résztvevő ellátását fedező támogatást jelképező csekket a tábor helyszínén, a hotelben adták át.
Nyitókép: MTI/Varga György

Megvan, kit indít a Fidesz Márki-Zay Péter ellen

Grezsa István orvost jelöli polgármesternek a Fidesz-KDNP Hódmezővásárhelyen.

Lázár János, a térség országgyűlési képviselője, építési és közlekedési miniszter a polgármesterjelöltet és a képviselőjelölteket bemutató csütörtöki rendezvényen úgy fogalmazott: 2022-ben Magyarország polgárai "szemétdombra küldték" Márki-Zay Pétert; "nekünk, vásárhelyieknek 2024-ben az lesz a dolgunk, hogy Magyarország szemétdombja után Hódmezővásárhely szemétdombjára űzzük Márki-Zay Pétert a hódmezővásárhelyi városházáról".

Kifejtette: a Fidesz polgármesterjelöltje aki építeni akar, nem rombolni, mindenkivel szót tud érteni, és nem olyan, aki mindenkivel hadakozik. Szerinte

békét és pénzt tud hozni a városba.

Grezsa István azt mondta, a képviselőjelöltekkel az a célja, hogy véget vessenek "a városban zajló őrületnek". A választás szerinte egyetlen kérdésre kezd leszűkülni, arra, ki képes együttműködést, fejlesztési forrásokat hozni a városnak, nyugalmat teremteni. A polgármesterjelöltek közül egyetlen egy van, aki biztos nem: Márki-Zay Péter - szögezte le a politikus.

Polgármesterként szeretné öt-hét éven belül megduplázni az önkormányzat iparűzésiadó-bevételét, amit legalább két high-tech ipari beruházással lát megvalósíthatónak. Meg kívánja erősíteni a város kapcsolatait a honvédelemmel, hiszen Hódmezővásárhely katonai centrum, ahol katonai szakközépiskola is épül, valamint évente 20 kilométer utat és járdát újítana föl Hódmezővásárhelyen.

Grezsa István 1962-ben született, az orvosi egyetemet Szegeden végezte, diplomáját 1986-ban vette át. Belgyógyász szakorvosjelöltként, majd háziorvosként azóta Hódmezővásárhelyen dolgozik. 1988-ban részt vett az MDF alapításában, majd a párt országos és megyei vezetésében; 2009-ben kilépett az MDF-ből. Először 1998-ban szerzett hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselői mandátumot. Előbb az MDF, majd a Tiszta Lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület, 2010-től 2019-ig a Fidesz-KDNP frakció képviseletében volt a város közgyűlésének tagja. 2014-től többféle tisztségben segítette a kormány nemzetpolitikai munkáját.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ennyit fogsz fizetni Budapesten egy új lakásért idén - Pontos számokat mondtak a szakértők

Ennyit fogsz fizetni Budapesten egy új lakásért idén - Pontos számokat mondtak a szakértők

Ingatlanpiaci Hangulatfelmérésünk második részében a fővárosra fókuszálunk, ott is elsősorban az új építésű lakásokra, a bérbeadásokra és arra, hogy vajon megéri-e még befektetési célra lakóingatlant vásárolni. A tavalyi árrali közepette a budapesti vásárlók szeme sem maradt szárazon, ezért kíváncsiak voltunk, hogy meddig nőhetnek még, ha nőhet az új lakások ára, egyáltalán van-e még tér az emelkedésre az Otthon Start-kompatibilis lakások piacra érkezésével, illetve, hogy mekkora üzlet lehet a bérbeadás a fővárosban. 10 ingatlanszakértőt kérdeztünk meg december végén, és az ő várakozásaik átlagolásával igyekeztünk közelebb kerülni ahhoz, mi várható lakáspiacon az előttünk álló évben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×