Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
316.24
bux:
149611.56
2026. augusztus 12. szerda Klára
Kereszt a virágvasárnapi körmeneten a debreceni Piac utcán 2024. március 24-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Hatházi Róbert: a húsvét minden kor emberének ugyanazt az üzenetet hordozza

A nagyhét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az egyházi év csúcspontja – mondta az InfoRádióban a kecskeméti Szentcsalád Plébánia plébánosa.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az Újszövetség szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt, és kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

"A nagyhét, és különösen is a vége, a szent három nap a kereszténységünk legnagyobb ünnepe, hiszen megünnepeljük Jézus kereszthalálát és föltámadását, és ez az, ami számunkra az egész egyházi évnek a csúcspontja" – mondta az InfoRádió érdeklődésére Hatházi Róbert.

A kecskeméti Szentcsalád Plébánia plébánosa kiemelte, hogy a szent három nap olyan ünneplés a katolikus egyházban, amelynek a liturgiái csak egy évben egyszer kerülnek elő, és olyan elemeket tartalmaznak, amik máskor nem. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a katolikus egyházban ez az ünnep nemcsak egyfajta emlékezést jelent, hanem azt is, hogy a "jelenbe hozzák" a korabeli eseményt.

"Mi szeretnénk átélni, megélni Krisztus kereszthalálát, a szenvedését és aztán a föltámadását. És szeretnénk azt az örömet megélni, amit az apostolok megéltek, amikor találkoztak a föltámadt Krisztussal" – mondta a plébános.

Arra a felvetésre, hogy az idők előrehaladtával, változik-e az üzenete a húsvétnak, a feltámadásnak, Hatházi Róbert azt mondta, a húsvét mindig a feltámadásról fog szólni, a reményről, az új élet kezdetéről. "Ez minden kor emberének nagyon fontos vágya, hogy szeretnénk megújulni, vagy szeretnénk újrakezdeni, szeretnénk élettel telítődni, és a húsvét pontosan ezt hordozza minden kor embere számára" – mondta az atya.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×