Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
316.06
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke, metodista lelkész beszédet mond a salgótarjáni vasútállomáson 2012. szeptember 27-én, ahol ünnepélyes keretek között avatták fel az új holokauszt-emléktáblát, mivel a régit ismeretlen tettesek a közelmúltban darabokra törték. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a Wesley János Lelkészképző Főiskola 2004-ben, a holokauszt 60. évfordulójának évében emléktáblákat helyezett el Magyarország minden olyan vasútállomásán, ahonnan a helyi és környékbeli zsidóságot deportálták.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Az ügyészség gyanúsítottként idézte be Iványi Gábort

Az állami szervekkel régóta hadilábon álló, egyházi státuszát elvesztett szervezet egyik vezetőjét már kihallgatták gyanúsítottként költségvetési csalás ügyében.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség március 28-án, csütörtökön 9 órára gyanúsítottként idézte be Iványi Gábort, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnökét - számol be róla a Telex a MET közleménye alapján, melyben azt írják, a gyanúsítás részleteiről nem közöltek részleteket.

"A hét folyamán további tíz vezető munkatársunkat idézte be tanúként a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya, egy másik kollégánknál pedig adóellenőri vizsgálatot tartanak.

A Kúria nemrég jóváhagyta az Ügyészség indítványát, és visszavonta a MET bejegyzett egyházi státuszát.

Az Alkotmánybírósághoz nyújtottunk be panaszt, még nem született határozat. Az összehangolt hatósági vizsgálatsorozat, illetve a 13 éve tartó diszkriminatív kormányzati intézkedések az egyházüldözés gyanúját keltik. A MET minden lehetséges eszközzel küzd intézményei működtetéséért és megtartásáért, tárgyalásra és megegyezésre törekszik az illetékes állami intézményekkel" - áll a közleményben.

Február 20-án a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói bilincsben a lakásáról állították elő Békéscsabára Ónodi István lelkészt, az egyház és intézményei gazdasági hivatalának vezetőjét, aki ellen gazdasági bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

A hatóság szerint Ónodi István 6,5 milliárd forintnyi vagyoni hátrányt ookozott a költségvetésnek,

mivel 2015 februárjától 2022 januárjáig az illetékes adóhatóságoknál valótlan tartalmú bevallásokat nyújtott be. A NAV-nál különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A múlt hét folyamán a Gyulai Törvényszék megszüntette a letartóztatását, a gazdasíági igazgató így szabad lábon védekezhet.

Címlapról ajánljuk
Lakatos Júlia: mindig lesz egy része az országnak, amelyik nem tudja elfogadni az aktuális köztársasági elnököt

Lakatos Júlia: mindig lesz egy része az országnak, amelyik nem tudja elfogadni az aktuális köztársasági elnököt

Napjainkban – függetlenül a politikai preferenciától – a mindenkori köztársasági elnök nem tudja megtestesíteni a nemzet egységét, de ennek nem a Fidesz és a Tisza Párt az oka – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×