Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.58
bux:
143387.8
2026. november 6. péntek Lénárd

Novák Katalin bocsánatot kér és lemond

A kegyelmi döntését hibásnak nevezte és bejelentette távozását a köztársasági elnöki posztról Novák Katalin.

Novák Katalin azt mondta: olyan kegyelmi döntést hozott, amely sokakban értetlenkedést és békétlenséget váltott ki. Érthetőnek nevezte, hogy ők magyarázatot várnak.

Azt hangsúlyozta, hogy áprilisban abban a hitben döntött, hogy az elítélt nem élt vissza a kiszolgáltatott gyerekekkel.

Elismerte, hogy hibázott, és közölte: lemond.

Szavaiból az is kiderült, hogy visszavonul a politikától.

Az államfő hivatalos katari programját megszakítva tért haza, hogy megtegye a bejelentést.

Az ellenzéki pártok és civil szervezetek napok óta tiltakoztak Novák Katalin kegyelmi döntése ellen, és az államfő lemondását követelték.

Pénteken több ezren tüntettek Sándor-palotánál Novák Katalin köztársasági elnök ellen, aki tavaly április 27-én kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének. A férfit azért ítélte el jogerősen a bíróság, mert a pedofil igazgató áldozatainak az igazgatóra nézvést terhelő vallomásait akarta megváltoztattatni az áldozatokkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×