Infostart.hu
eur:
380.64
usd:
322.88
bux:
130437.44
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: Baranyi Róbert/Budapest Airport

Madárral ütközött, majd kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen a stuttgarti gép

A személyzettel együtt 63-an voltak a madárral ütköző gépen. Senki sem sérült meg.

Az Eurowings Budapestről Stuttgartba tartó járatának személyzete a felszállást követően jelentette a légi forgalmi irányítás felé, hogy a futópályán madárral ütköztek, aminek következtében hajtóműproblémát észleltek, emiatt elsőbbségi visszatérést kérnek Ferihegyre − írja az Index.

A repülőtéri szolgálatok a 31R futópályán megtalálták az elütött madár maradványait, amit még a leszállás előtt el is távolítottak. A járat 9 óra körül biztonságosan leszállt a 31R jelű futópályán, ahol a Repülőtéri Létesítményi Tűzoltóság átvizsgálta a repülőgépet, mielőtt az a számára kijelölt állóhelyre gurult. A gép kettes számú – jobb oldali – hajtóműve a leszállás során alapgázon üzemelt.

A repülőgép fedélzetén 58 utas és 5 fős személyzet utazott.

Az esemény idején az induló és érkező járatoknak várakozniuk kellett, mert a repülőtér másik futópályáján tervezett karbantartás zajlott, ezért zárva tartott.

A Budapest Airport közlése szerint személyi sérülés nem történt, az utasokat a repülőtér tranzitterületére szállították, ahol a légitársaság további tájékoztatására várnak.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Az Egyesült Államok adott esetben komoly légicsapás-sorozatot tudna mérni Iránra, de nagy állományú szárazföldi csapatok nélkül lehetetlen megdönteni a helyi rezsimet – mondta az InfoRádióban a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense arra is kitért, hogy a térségbeli országok többsége nem is támogatja az amerikai beavatkozást, a felkelők pedig saját erőből nem képesek eltávolítani az iráni vezetést.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×