Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
311.91
bux:
132633.84
2026. április 29. szerda Péter
Nyitókép: Facebook/Vitézy Dávid

Indul a fakivágás és az autósok figyelmeztetése a Déli Körvasútnál

Hétfőn elkezdődött a Déli Körvasút fejlesztésének következő üteme, amely a vasúti pálya átépítését - kettőről három, esetenként négyvágányosra bővítését - célozza - jelentette be közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium.

A munkálatokra azt követően kerülhet sor, hogy a beruházás tavaly november 24-én immár harmadik alkalommal is megkapta a környezetvédelmi engedélyt.

Mint emlékezetes, a Déli Körvasút beruházás részeként Ferencváros és Kelenföld állomások között megújul a vasúti pálya, új Duna-híd létesült, illetve Nádorkert, Közvágóhíd és Népliget elnevezéssel három új megálló is épül.

A projekt révén egyaránt bővül a főváros és az agglomeráció fenntartható közlekedési rendszere, miközben csökken a térséget érő zajterhelés és légszennyezés.

A közleményben részletezték: a most kezdődő munkálatok részeként először

zárt mobilkerítés épül, majd a MÁV Zrt. területén található - vasútbiztonsági szempontból egyébként is gyérítésre szoruló, zömében gyomfákból álló - növényzet kivágására kerül sor.

A következő munkafázis során korlátozott számban szükség lesz olyan fák kivágására vagy - amennyiben lehetséges - átültetésére is, amelyek a töltés oldalában, a Hamzsabégi park szélén találhatók. Ezeknek, illetve a Bartók Béla út és a Szerémi sor közötti fáknak a pótlására összességében mintegy 2000 előnevelt, nagyobb törzsátmérőjű fa ültetését kapta feladatul a kivitelező. Az újonnan ültetendő fák száma érdemben meghaladja majd a pótlásra szoruló növényekét, így a Déli Körvasút beruházás révén nemcsak a főváros és térségének fenntartható közlekedése javul, de új zöldfolyosóval is gyarapodik a kerület.

A közleményben fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a Déli Körvasút projekt nem csupán az agglomerációs közlekedés és a magyar főváros szűk vasúti áteresztő képességének fejlesztését célozza, de összességében javítja majd a beruházás környezetében lakók életminőségét és hozzájárul a városrész fejlődéséhez is.

A most bejelentett munkálatok hétfőn a vonal budai oldalán kezdődnek. A zárt mobilkerítés építése előreláthatólag február 7-ig tart, ezzel párhuzamosan zajlik majd - még kizárólag MÁV területen - a bozót- és cserjeirtás, illetve a gyomfák kivágása.

Autósoknak is fontos

Kitértek arra is, hogy az elmúlt hétvégén és a következő néhány napban a kivitelező munkatársai a vasúttársaság nevében kiadott szórólapokon is tájékoztatják a gépjármű-tulajdonosokat arról, hogy melyek azok a MÁV Zrt. tulajdonában lévő területrészek, ahol a következő időszakban tilos a megállás és a várakozás.

A minisztérium közleménye azt is hangsúlyozza, hogy a beruházás - a lakossági szempontok és érdekek érvényesítése mellett - képes növelni a Budapestre irányuló és azon áthaladó teherforgalmi kapacitásokat, miközben elsősorban a személyközlekedés lehetőségeit bővíti, egyebek mellett javítja az eljutást Kelenföld és Ferencváros között, illetve jobb csatlakozást kínál majd a metró- és HÉV-vonalakhoz - magyarázta az ÉKM.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter bejelentést tett az uniós forrásokról, miután von der Leyennel tárgyalt

Magyar Péter bejelentést tett az uniós forrásokról, miután von der Leyennel tárgyalt

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Részben az új kormány uniós tárgyalásaihoz igazítja a Richter az osztalékfizetés rendjét

125 éves múlttal 100 országban van jelen a Richter Gedeon Gyógyszergyár. A vállalat árbevétele 2025-ben elérte a 2,3 milliárd eurót, amelynek 93 százaléka nem Magyarországról származik – mondta a társaság rendes éves közgyűlésén Vizi E. Szilveszter, a Richter igazgatósági elnöke. A vállalat vezérigazgatója, Orbán Gábor pedig bejelentette: idén a tavalyi adózott eredmény után 120 milliárd forint osztalékot fizetnek, de a Richter hajlandó elhalasztani az osztalékfizetést az alapítványi részvényesek számára.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×