Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
331.94
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Microsoft

Már a nemzetbiztonságnál jár az álmicrosoftos csalás

Már a magyar nemzetbiztonság is felfigyelt a Microsoft nevében próbálkozó csalókra

"Kérem vegye elő a laptopját, mert úgy látjuk, hogy technikai problémja van" - közölte olvasónkkal kifogástalan angolsággal egy férfi, aki felhívta mobiltelefonján. A Microsoftra hivatkozott, de sem azonosítást, sem emailcímet nem kért. Mivel a hölgy angolsága közepesnek mondható, ezért azt kérte, hogy hívják vissza később, de erre már nem került sor, mert az akcentussal beszélő férfi azt mondta, hogy munkaidő után már nem tud telefonálni, inkább holnap térjenek rá vissza. A dolog ennyiben maradt, mert az adott számot letiltotta olvasónk.

A csalásról egyébként azóta már többször írtunk. Mostanra kiderült, hogy a kiberbűnözők próbálkozására a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete is felfigyelt.

Tájékoztatójukban azt írják, hogy "a csalók azt állítják, hogy a Microsoft technikai támogató részlegéről telefonálnak és arról szeretnék meggyőzni az áldozatot, hogy számítógépét valamilyen veszély fenyegeti, amit ők segítenek elhárítani. A hívások során a csalók angolul beszélnek, azonban

a hívószámot meghamisítják, így magyar telefonszámként jelenik meg a hívott félnél".

A kiberbűnözők célja, hogy rávegyék áldozatukat, hogy telepítse a RemoteAppot eszközére, amivel a csalók átvehetik az irányítást a számítógépe felett.

Ezután arra biztatják a hívott felet, hogy adja meg bankkártya adatait vagy lépjen be a netbankjába, amihez így a csalók is hozzáférhetnek.

Nincs ilyen

Fontos tudni, hogy a Microsoft soha nem kezdeményez kéretlen telefonhívásokat, hogy személyes vagy pénzügyi adatokat kérjen, illetve, hogy technikai segítséget adjon a számítógép javításához. Soha nem fogja kérni, hogy bármilyen formájában fizessünk a támogatásért.

Amennyiben kicsit is gyanús egy bejövő hívás, azonnal bontsuk a vonalat, és ha mégis kétség merült fel bennünk, hívjuk fel a szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálatát! Az már az olvasónk tapasztalata, hogy ez utóbbi nem könnyű feladat. Az oldalon jól látható módon elérhető telefonszám nem található, a küldött emailre - olvasónk szerint - két hete nem reagáltak.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×