Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Villamos a behavazott Rákospalota-Újpest vasútállomásnál 2023. december 7-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Betett a BKK-nak a fővárosi havazás

Elakadt járművek, dugók, kimaradt járatok nehezítik a közlekedést. De nem csak Budapesten.

Főváros-szerte havazás lassítja a közlekedést, a magasabban fekvő utakon jeges, csúszós szakaszokra is számítani kell – olvasható a BKK Info oldalán, amit az economx.hu szemlézett. Korábban azt írták, hogy

  • nem közlekedik a 60A, a 60B, a 65-ös és a 165-ös autóbusz, illetve
  • a 219-es autóbusz a Saroglya utca és az Ürömhegyi út/Jutas utca között.
  • Terelve jár a 191-es autóbusz, nem érinti a Sarolta utca megállót, valamint
  • a 140-es autóbusz, ami nem érinti a Művelődési Ház és a Dióskert megállót.

Egy ideig a 28A villamos sem közlekedett.

Az Útinform – késő délelőtti – tájékoztatása szerint

  • a Dunántúl keleti felén, a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon tegnap délután óta folyamatosan esik a hó, havaseső, a legkeletibb megyékben az eső. A Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megye egyes területein a frissen hullott hó vastagsága meghaladta a 10-15 cm-t, néhol elérte a 20 cm-t, de a Duna-Tisza közén, Pest és Nógrád vármegyében, a Mátrában és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye északi részein is 5-10 cm friss hó hullott.
  • A gyorsforgalmi utak burkolata sónedves, de az M0-s autóút, az M1-es bicskei, az M7-es martonvásári, illetve az M6-os autópálya Fejér és Tolna vármegyei szakasza helyenként latyakos, az M3-as Gödöllő térségében hókásás, de máshol is előfordul, hogy latyakos a burkolat széle, vagy a le- és a felhajtó.
  • A fő és a mellékutak burkolata Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Nógrád és Heves vármegyékben, Pest vármegye északi felén, továbbá Putnok, Tiszafüred és Kisújszállás környékén havas, latyakos, helyenként hókásás, máshol vizes.
  • Komárom-Esztergom vármegyében kisebb hóátfúvások miatt két alsóbbrendű út nem járható: a Kömlőd–Tata és a Tardos és Bikolpuszta közötti útszakaszt lezárták. Budakalász–Dobogókő–Esztergom összekötő utat, a 21-es és a 33-as km között fakidőlések miatt lezárták. Pilisszentlélek település erre a szakaszra esik, csak a helyi lakosokat elengedik el.
Budapest, 2023. december 7.
Motorvonat a behavazott Rákospalota-Újpest vasútállomáson 2023. december 7-én.
MTI/Máthé Zoltán
Budapest, 2023. december 7. Motorvonat a behavazott Rákospalota-Újpest vasútállomáson. MTI/Máthé Zoltán

A Mávinform közben azt írja, hogy a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon végzett pályafelújítás idején közlekedő egyes IC-pótlóbuszok az intenzív havazás és a közúti állapotok, torlódások miatt Tatabánya térségében elakadtak. A többi pótlóbusz hosszabb menetidővel közlekedik. Néhány vonat menetideje 10-20 perccel nőtt.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×