Infostart.hu
eur:
381.71
usd:
327.45
bux:
109351.04
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: bpiautosok.hu

Kis híján tragédia történt, mégis elhajtott az ámokfutó – videó

Egy türelmetlen sofőr mások életét kockáztatva, nagy sebességgel előzte meg az álló kocsisort Dunakeszin.

Nemrég Dunakeszin araszolt a dugóban egy hosszú, lassan előrejutó autósor, amit a forgalommal szembe haladva megelőzött egy Opel Astra, a frontális ütközést elkerülve szerencsére szemből megálltak neki. Az esetről videófelvétel is készült, melyet a BpiAutósok.hu tett közé.

A károsult autós fedélzeti kamera segítségével rögzítette a történteket. Visszaemlékezve azt írta, hogy az Opel Astrának nem maradt elég hely, a türelmetlen sofőr nekiment. Összetört a lökhárító, valamint az autó bal elejét és a fényszórót is kár érte. A vétkes elhajtott a helyszínről. Személyi sérülés nem történt.

Később visszatért és közölte: nem szeretné, hogy rendőrt hívjanak. A károsult autó sofőrje erre azt mondta neki, már kihívta őket. Ekkor a szabálytalanul közlekedő sofőr ismét távozott, meg sem várta a baleseti bejelentő kitöltését.

A károsult később a rendőrségen megtudta, nem sokkal korábban több bejelentés is érkezett azzal kapcsolatban, hogy Dunakeszin egy Opel Astra nagy sebességgel, életveszélyesen előzte meg az álló kocsisort.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Amerika magára hagyhatja Európát, Trump hamarosan találkozhat Putyinnal – Háborús híreink pénteken

Amerika magára hagyhatja Európát, Trump hamarosan találkozhat Putyinnal – Háborús híreink pénteken

A Reutershez jutott információk szerint az amerikai védelmi minisztérium tisztségviselői azt mondták diplomaták társaságában, hogy Washington szeretné, ha Európa 2027-ig átvenné a NATO hagyományos védelmi képességeinek nagy részét, a hírszerzéstől a rakétákig. Jurij Usakov, az orosz elnök segédtisztje szerint reális esély van arra, hogy a két vezető politikus hamarosan találkozik egymással – közölte a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×