Infostart.hu
eur:
381.1
usd:
322.34
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: BKK

Szakértő a rakpartnyitásról: ez inkább a káosz felé vezető irány

A fővárosi rakpartok hasznosításában jó iránynak mondható az érintett útszakaszok megnyitása a gyalogosok előtt, de több ponton is máshogy kellett volna kivitelezni a hétvégi programokat – véli Szilvássy István, a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetségének elnöke, aki az elképzeléseivel megkereste a Városházát, valamint az Építési és Közlekedési Minisztériumot is.

„Sikeres volt, teljesen elégedettek vagyunk” – értékelte az idei, most már negyedik éve zajló hétvégénkénti rakpartnyitási sorozatot az InfoRádiónak a főpolgármester kabinetfőnöke.

A fővárosi önkormány idén is a Város és Folyó Egyesülettel karöltve valósította meg a rakparti programokat, amelyeket az érdeklődők a nyár közepén már egy egybefüggő hónapon át is élvezhettek – hívta fel a figyelmet Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke, megjegyezve: idén több a zöld, a növény, a pad, az árnyékoló, nem beszélve arról, hogy két utcai grillező is kikerült.

A kabinetfőnök arra is kitér, hogy a programsorozat, amelyre – állítása szerint – egy-egy napon 10-15 ezernél is többen látogathatak ki, fontos tapasztalatokkal szolgál a rakpart jövőjét illetően is. De mint mondta, a Városháza hosszú távú tervének megvalósulása, ami egy teljes körű átépítést takar, akkor reális, ha a kormánynak sikerül megállapodnia az uniós forrásokról. „Addig sem vagyunk tétlenek; a felszabadítható gyalogos részeket kisebb beavatkozásokkal szeretnék továbbfejleszteni jövőre is” – mondta.

Hibák a megvalósításban

A budapesti Duna-rakpartok hétvégi megnyitása jó koncepción alapult, de a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége szerint a megvalósításba több hiba is csúszott. Erről Szilvássy István, a szervezet elnöke beszélt az InfoRádióban.

Mint fogalmazott, a sétálásra nem volt igazán fölkészítve a szakasz, többek között azért sem, mert a gyalogosokat és kerékpárosokat, illetve a mikromobilitási eszközökkel közlekedőket egy útra terelték, ami a kikapcsolódást meglehetősen nehezítette. Arról nem beszélve, hogy a rakpart nem egy parkosított terület, bár lelkesedésből kihelyeztek néhány ülőgarnitúrát, de ez egy világörökségi területhez elég snassz – fogalmazott a szakember. Szerinte mozgósítani lehetett volna a fővárosi kulturális intézményeket, de akár a kerületeket, hogy ezen a szép szabadtéri területen bemutassák a turisztikai vagy művelődési programjaikat.

Szilvássy István kitért arra is, hogy szerinte milyen lett volna az ideális hétvégi rakpartnyitás: le kellett volna keríteni műanyag jelzőeszközökkel vagy szalaggal egy sávot a kerékpárosoknak és az egyéb eszközökkel közlekedőknek, amit meg lehetett volna szakítani egy-egy átjáróval. „Vissza kellene állítani a hierarchiát, aminek a csúcsán a gyalogos van; ha ez összekeveredik, akkor a káosz felé megyünk, nem a pluralizmus irányába” – fogalmazott.

A Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége terveit elküldte a Városházának, továbbá az Építési és Közlekedési Minisztériumnak is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×