Infostart.hu
eur:
360.25
usd:
309.03
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Child with runny nose. Mother helping to blow kids nose with paper tissue. Seasonal sickness.
Nyitókép: Kyryl Gorlov/Getty Images

Havasi Katalin: kezdődik az iskola, jön a náthaszezon, de van megoldás

Kezdődik az óvoda és az iskola, aminek egyik velejárója, hogy a gyermekek megfertőzik egymást. A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az InfoRádióban elmondta, miként készíthetjük fel gyermekünk szervezetét a közösségbe kerülés egészségügyi kockázataira.

"Jellemzően az első lehűlésekkor már megjelenik a nátha. Ilyenkor a gyerekek azzal a baktérium- és vírusflórával, amivel esetleg ők maguk nem betegedtek meg, elmennek a közösségbe és egymás között kicserélik ezeket. Jön egy pici lehűlés, miközben ezek kicserélődnek, és előfordulhat, hogy ugyanaz a baktérium vagy vírus, ami a hordozójának nem okozott betegséget, a mellette ülőnek viszont igen" – mondta az InfoRádióban Havasi Katalin.

A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke megjegyezte, a vírusok kis közösségben gyorsabban terjednek el, akár a náthavírusok, akár a szokásosnál ártalmatlanabb, pár napig tartó náthás betegségek, akár a streptococcus, staphylococcus és különböző baktériumok. Azt javasolja, hogy aki sokat volt beteg az előző évben, konzultáljon a háziorvosával, hiszen vannak olyan védőoltáshoz hasonló immunerősítők, amelyek segítenek a kora őszi fertőzéseket vagy megelőzni, vagy enyhíteni valamilyen formában.

A másik nagy lehetőség az egészséges életmód: nagyon fontos komolyan venni, hogy a gyerek napirendje úgy álljon össze, hogy legyen benne megfelelő mennyiségű mozgás, sport. Nyáron nagyon sok friss gyümölcs- és zöldségféle van, és ha ezeket megszeretik a gyerekek, az iskolában, a menzán is könnyebben elfogadják.

"Tanítsuk meg a gyerekeinket arra, hogy ne a levegőbe tüsszentsen, ne köhögjön a padtársára, hanem kapjon elő gyorsan egy kéznél levő zsebkendőt"

– jelentette ki Havasi Katalin.

Mint mondta, a járványos időszakokban – mint például a minden évben érkező influenza idején – érdemes gondolni arra, hogy nemcsak egy pár napos náthát előz meg egy influenzaoltás, hanem akár egy súlyos tüdőgyulladásos, középfülgyulladásos szövődménnyel járó magas lázas betegséget is. Az egyesület elnöke szerint kevesebben tudják, hogy az influenzás tetőzés után nagyon sok gyerek sokkal könnyebben kapja el a többi fertőzést. Ennek akár két hónap folyamatos betegeskedés is lehet a következménye.

Kétéves kortól a gyermekeknek már nemcsak szúrás formájában érhető el az influenza elleni védelem, úgyhogy akit az tart vissza, hogy nem szeretné a gyereket összeszurkáltatni, azok számára is van megoldás.

"Fontos dolog az influenzaoltás, még akkor is, ha nagyon sokan ezt most még kevésbé hiszik el"

– mondta Havasi Katalin. Sokat jelent ugyanis, ha 15-ször lesz beteg a gyermekünk egy influenzafertőzés után, vagy megelőzve ezt a fertőzést, egy-két náthával végighúzzuk a tanévet vagy óvodaévet.

Havasi Katalin szerint a nyár végi időszakban egy egészségesen táplálkozó gyermek vitaminraktárai feltöltöttek, jó állapotban vannak. Bár sokan azt hiszik, túlzottan nagy mennyiségben még jobban védenek, de akár károsak is lehetnek, betegséget is okozhatnak. A vitaminok úgy működnek, ha a szükséges szint tízszeresét, százszorosát visszük be a szervezetbe, nem ad erősebb védettséget. A mesterséges vitaminokra akkor van szükség, ha valami miatt a gyerek nem jut hozzá a természetes vitaminforrásokhoz.

Folyadékpótlás az iskolában

Nyáron talán a szülők és maguk a gyerekek is jobban odafigyelnek arra, hogy igyanak elég vizet, ám hűvösebb időben erről a gyerek és a felnőtt is gyakran elfelejtkezik. Főleg akkor, ha a gyermek iskolába megy, és örül, hogy találkozik a barátaival, vagy izgul, hogy mi vár rá abban az iskolában.

A folyadékot energiaitallal azért sem jó pótolni, mert az energiaital inkább kiszárítja szervezetet, és nem folyadékpótlás, hiszen a magas koffeintartalom a vízkiválasztást segíti. Hangsúlyozta: a gyerekek igyanak vizet, sok gyerek szinte nem is ismeri a víz ízét, cukros üdítőket, rosszabb esetben energiaitalokat fogyasztanak, ami mindenképpen káros a szervezetre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×