Infostart.hu
eur:
360.8
usd:
309.64
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Karcosak a balatoni kompok, de semmi pánik a Balatonnál

Július eleje óta folyamatosan dolgoznak annak a négy új balatoni hajónak az összeszerelésén, melyek a BAHART flottájában szolgálnak jövőre. Két új komp még idén, két új katamarán pedig jövő tavasszal állhat forgalomba.

A Bahart négy új hajója júliusban érkezett meg a Balatonra. Mivel az új hajók az eddigi legnagyobb utas- és jármű befogadóképességgel rendelkeznek, szállításuk nagy körültekintést igényelt.

Veigl Gábor, a Bahart Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója szerint a Sió-csatornán jelentősen vissza kellett bontani a hajókat a szállítás érdekében, éppen ezért az első hetek azzal teltek el, hogy a felépítményeket – a kormányállást, a felső fedélzetet, az utaskabinokat, a kéményeket – visszaszereljék. Ezután megkezdődött a különböző rendszerek visszakötése, összekötése. Felszereltek többek közt elektromos rendszereket, gépészeti rendszereket, melyek szükségessé teszik a hajók üzempróbái előtti feladatainak elvégzését.

"Célegyenesben vagyunk. Ez azt jelenti, hogy

az egyik katamaránnál és az egyik kompnál most már valóban a rendszerek beüzemelése következik.

Ezen kívül elsősorban még belsőépítészeti, különböző burkolási munkákat végzünk el, illetve természetesen a hatósági szemléket is előkészítjük, hiszen a következő hetekben ezekre is sor fog kerülni" – mondta Veigl Gábor.

A 11 méter széles, 35 illetve 45 méter hosszú hajú külső festése a szállítás során kisebb sérüléseket szenvedett. Veigl Gábor szerint ez természetes, mert aki ismeri a Gemencet és a Siót, az számolhat ezekkel a kisebb sérülésekkel. "Természetesen ezekben a hetekben ezeket a hibákat is javítani fogjuk.

Itt valóban csak egy festésre van szükség, ezeken a pontokon"

– mondta, hozzátéve, hogy amikor a közönség kész állapotában találkozik a hajóval, akkor ezeknek már nyoma sem lesz.

Megjegyezte: a hajók a korábbihoz képest nagyobb befogadóképességgel rendelkeznek, úgyhogy még több gépjárművet, személyt és kerékpárt tudnak majd elszállítani. A vezérigazgató szerint erre szükség is van, hiszen az elmúlt években dinamikusan emelkedett a kompot használók száma.

A modern kormányzással és technológiákkal felszerelt hajók az elődeiknél gyorsabbak lesznek. A kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések
Cikkünk frissül

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.

Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Vizsgálják, hogy a múlt héten evakuált óceánjáró hajón terjedő hantavírus egy emberre ragályosabb változat-e – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. Beszélt arról is, hogy van-e hantavírus járvány, és Dél-Amerikába biztonságos-e utazni.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×