Infostart.hu
eur:
375.58
usd:
318.6
bux:
126228.01
2026. február 25. szerda Géza
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelő beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2023. február 5-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Gyurcsány Ferenc és a politikai líra – Novák Zoltán az ellenzék nehéz helyzetéről

A Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója szerint az ellenzéknek a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választás előtt egyszerre kell járnia az együttműködés és a rivalizálás útján, ami szinte lehetetlen feladat.

A nyári szünet után ismét egy sajátos szöveggel jelentkezett be a politikába a Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke egyebek mellett azt írja, hogy "a szellem ereje tisztaságában rejlik”, "kormányzás nincs azt vezérlő politikai filozófia nélkül”, illetve "elfajzott cselekvésből mocskos kormányzás lesz.”

"Gyurcsány Ferenc másmilyen akar lenni, mint a többi ellenzéki és olyan, mint Orbán Viktor" – mondta el az InfoRádióban Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója a volt miniszterelnök legutóbbi megnyilatkozását értékelve.

"Ha az emocionális politizálást nézzük, akkor ebben nyilván a Fidesz ma a legjobb Magyarországon, de

Gyurcsány Ferenc színre lépésétől kezdve Orbán Viktor pandantja

e tekintetben. Ő is rendre érzelmi hatást akar kiváltani, tehát az emocionális politika eszközével próbál megnyerni és magához kötni szavazókat. A volt miniszterelnök tudatosan teszi ezt, hogy más tudjon lenni ahhoz az ellenzékhez képest, amire egyébként még mindig az a jellemző, hogy nagyrészt száraz szakpolitikai megnyilvánulásokon keresztül politizál" – tette hozzá a politikai elemző.

Novák Zoltán ugyanakkor arról is beszélt, hogy az ellenzék nagyon nehéz helyzetben van, mert az önkormányzati választás együttműködésre, az európai parlamenti választás viszont vetélkedésre kényszeríti a pártokat. Szerinte sokkal nehezebb feladvány ez, mint bármi, ami eddig az ellenzék elé került, ráadásul egy olyan állapotban, amikor láthatóan

még nem tért magához az ellenzék.

A választási sokk után nagy stratégiai bravúr lenne, ha ezt a feladatot meg tudná ugrani az ellenzék. Itt a kettős cél az az, hogy együtt is kéne működni és le is kéne győzni egymást, ami kellőképpen komoly csapda ahhoz, hogy ezt ne tudja elkerülni az ellenzék.

"Nem látom jelenleg azt a kampánytechnikát, ami erre a helyzetre megfelelő megoldást mutatna. Ez egy elég nagy falat lesz az ellenzék számára. Túl nagy ahhoz, hogy ez könnyedén lenyelje" – mondta az InfoRádiónak Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója.

A nyár belpolitikai fejleményeiről az alábbi Aréna-beszélgetésben tudhat meg többet:

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×