Infostart.hu
eur:
359.74
usd:
309.38
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Egy vevő cigarettázik egy XXII. kerületi nemzeti dohánybolt előtt 2013. július 1-jén.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Mérlegen a tíz esztendős Nemzeti Dohánybolt

A felnőttek körében 10 százalékkal, a fiatalkorúak esetében 50 százalékkal sikerült csökkenteni a rendszeresen dohányzók számát - mondta a Nemzeti Dohányboltok működését felügyelő hatóság elnöke. Bíró Marcell beszélt arról is, hogy a tavalyi ellenőrzéseken nem találtak kirívó szabálytalanságot a trafikokban.

A korábbi 43 ezer dohányárusító hely helyett ma Magyarországon 5848 trafik üzemel, a korábbiaknál sokkal szigorúbb szabályok mellett - fogalmazott az M1 televízióban Bíró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke.

"A kiskorúak védelme van a fókuszban, 18 éven aluliakat lényegében nem szolgálnak, nem szolgálhatnak ki. Ez a szabály korábban is adva volt, de 43 ezer helyhez ellenőrt állítani képtelenség. Az 5848 egységből álló rendszerben biztosítható a szabály" - mondta.

Említése szerint 10 százalékkal csökkent a dohányzók száma. "Ez nagy eredmény, de az intézkedés nem a felnőttekre, hanem a fiatalokra irányult, a fiatalkorúak között márpedig a rendszeresen dohányzók számát a felére sikerült csökkenteni."

2022-ben több mint 5800 ellenőrzést folytattak, minden dohányboltba eljutva.

"Az egyik kiemelt feladat ellenőrizni, hogy kiszolgálnak-e fiatalkorúakat vagy nem. Ebben mi zéró toleranciát hirdettünk, a három csapás szabálya van érvényben:

  • ha valakit szabálytalanságon kapunk, pénzbírságot kap,
  • másodjára 30 napos bezárás történik,
  • harmadik esetben viszont az egzisztenciáját jelentő trafikos kereskedési jogát vonjuk meg."

Hozzátette, a trafikrendszerben 18 ezer ember keresi a kenyerét.

A kezdeti nehézségek után szerinte beállt a rendszer, tavaly kirívó szabálytalanságra nem bukkantak, és felére sikerült csökkenteni a trafikok elleni bűnelkövetések - rablások, lopások - számát is.

"A kiskorúakra leselkedő veszély most már nem a boltokból ered" - folytatta, "sokkal inkább az online térből, itt idézem fel az elf bar feltűnését, amely adott esetben sokkal károsabb is, mint a hagyományos dohánytermékek; ez ellen a mi hatóságunk is fellépett, érezhetően visszaszorítva az elf bar jelenlétét, az iskolák környékéről is."

Bíró Marcell elmondta még, most is zajlik egy ellenőrzési kampány a Nemzeti Dohányboltokban, ennek során a gazdálkodást és a termékkínálatot is ellenőrzik.

A vg.hu-n megjelent interjúban mindemellett elmondta, nem várható a trafikszám növekedése, ez nem is indokolt, egyébként ez a kormány döntése lenne.

Megítélése szerint a dohányboltok megnyitása - főként tekintettel a falusi trafikokra - a patrióta gazdaságpolitikát is szolgálta, a haszon ugyanis itthon marad.

Szerinte nem visszás, hogy a falvakban olyanok is vásárolhatnak a dohányboltokban, akik korábban nem dohányoztak, a trafikok ugyanis több olyan helyen kiváltották a kisboltokat, ahol egyébként nem lenne bolt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

A dalok élni akarnak – Presser Gábor az Arénában

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett a felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket vették a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×