Infostart.hu
eur:
394.44
usd:
343.96
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
Drónnal készült felvételen a Velencei-tó partja Velencénél 2023. június 14-én. A Velencei-tó vízállása ezen a napon 109 centiméter volt, ami több mint fél méterrel haladja meg a tavalyi rekordalacsony 53 centiméteres vízszintet.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Velencei-tó: idillinek még nem mondható a helyzet, de van javulás

Gárdony polgármestere szerint a strandokra és a vízminőségre sem lehet panasz idén nyáron a Velencei-tónál. Tóth István az InfoRádiónak úgy vélte: az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően kedvezőek a fürdőzési lehetőségek a közkedvelt üdülőhelyen.

„Minden strandunkon homokos, lidós partrészek alakultak ki, sokkal kedvezőbb fürdőzési lehetőséggel, mint korábban” – fogalmazott az InfoRádióban Gárdony polgármestere, hozzátéve, hogy a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program harmadik és ötödik ütemében 385 millió támogatást kaptak, amit a Park Strand fejlesztésére fordítottak.

Tóth István kitért arra is, hogy a Velencei-tó vízállása a tavalyinál ugyan magasabb, de az elmúlt 50 évben a jelenlegi a második legalacsonyabb, vagyis nyugodtak egyáltalán nem lehetnek. Annál is inkább, mert a napokban tapasztalthoz hasonló nagy hőségben napi 1 centit is apadhat a tó. Mindazonáltal a Velencei-tó valamennyi strandja jól fürödhető, a víz minősége pedig kifogástalan.

Míg a Covid-szigor enyhülésével a 2020. júliusával kezdő szezon nagyon jól sikerült, a 2021-es és 2022-es évben a tó esetleges kiszáradásáról szóló rengeteg negatív hírt igencsak megsínylette a Velencei-tó turizmusa. A városvezető elismerte, ebben nyilván szerepet játszott a tó alacsony vízállása is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

A Hormuzi-szoros lezárása a globális olajtermelés mintegy 15 százalékát és a cseppfolyósított földgáztermelés ötödét érinti; Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint a gázpiac képes alkalmazkodni a helyzethez, az olajpiac azonban nem. Úgy látja, ha az ígért 4-5 hétnél tovább húzódik az iráni konfliktus, akkor akár el is szabadulhat a pánik, és soha nem látott magasságokba emelkedhet a kőolaj ára.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken - Egekben az olaj és az európai földgáz ára!

Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken - Egekben az olaj és az európai földgáz ára!

Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indul a nap, különönösen a japán tech papírokat adják ma reggel. Ezt követően Európában is nagyobb mínuszokra van kilátás, és Amerikában is folytatódhat az esés. Nem igazán van most hova menekülni, hiszen esnek a nemesfémek is. Az olajár és az európai gázár viszont tovább szárnyal, miután rakéták csapódtak be Katar kulcsfontosságú LNG-exportlétesítményébe, ez pedig tovább erősítette a félelmeket.  Gazdasági események szempontjából ma az angol jegybank, illetve az Európai Központi Bank kamatdöntéseire lesz érdemes figyelni, hiszen a közel-keleti háború alaposan átírta az idei évre vonatkozó várakozáskat. Ezt jól láthattuk tegnap a Federal Reserve kamatdöntésén is, több éves csúcsra ugorhat az infláció az elszálló energiaárak következményeként.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×