Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Vigyázat, teljesen megváltozik a közlekedési rend Budapest egyik legforgalmasabb pontján

Akadálymentesen körbejárható lesz a felszínen a Nyugati tér annak köszönhetően, hogy a Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez kapcsolódva három új – jelzőlámpával szabályozott – gyalogos-átkelőhelyet létesít a csomópontban a Budapest Közút Zrt.

Az Újjáéledő sugárutak városfejlesztési koncepció keretében zajló munkák június 19-én, hétfőn kezdődtek, és várhatóan két hónapig tartanak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A három új zebrának köszönhetően az arra közlekedők

  • a Nagykörúttal párhuzamosan a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Váci utat, valamint
  • a Szent István körutat keresztezve is

jelzőlámpás, hangjelzéssel kiegészített zebrát vehetnek majd igénybe.

A kivitelező szakemberei kialakítják a csomópontban a kapcsolódó kerékpáros-infrastruktúrát is, megvalósítva a Bajcsy-Zsilinszky úti és a kialakítás alatt lévő, védett Váci úti kerékpáros-útvonal összekötését.

A közleményben a BKK emlékeztet, a Blaha Lujza térre, a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésébe is kerültek zebrák - oda is három -, akadálymentesítve az ottani közlekedést. Szintén felfestettek gyalogátkelőket Újpest-központnál, a Lehel térnél, a Dózsa György út és Váci út csomópontjában, illetve a Nagyvárad téren is. A fővárosi közösségi költségvetésen nyertes fejlesztési ötletek alapján többek között az Astoriánál, a Rákóczi úton a Kazinczy utca és a Szentkirályi utca között, valamint az Örs vezér terénél a Kerepesi úton gazdagodhat további új gyalogos-átkelőhelyekkel Budapest.

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Amerikai katonák haltak meg, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Amerikai katonák haltak meg, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×