Infostart.hu
eur:
358.9
usd:
309.03
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Új mentőautók sorakoznak átadásukon az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) XIII. kerületi Róbert Károly körúti központjában 2023. június 21-én. Újabb 19 mentőautó állt szolgálatba, ami a 33 járműből álló beszerzés második ütemét jelenti, és így az új járművekkel öt év alá csökken a mentőautók átlagéletkora. A 33 új mentőautóból álló beszerzést mintegy 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatással valósítja meg az OMSZ.
Nyitókép: Bruzák Noémi

Egy híján húsz életmentő csodajárgány állt hadrendbe – képek

Újabb tizenkilenc mentőautó állt szolgálatba az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ). A járműveket a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára adta át Budapesten.

A szolgálatba helyezett új autókkal 5 év alá csökken a mentőautók átlagéletkora – emelte ki beszédében Takács Péter államtitkár, felidézve, hogy 2010 óta már több mint ezer mentőautót cseréltek le, ezen belül 2017 óta több mint hétszázat. Megjegyezte azt is, hogy a 2010 előtti kormányok az OMSZ-t is elhanyagolták, a szervezet nagyon elöregedett gépjárműparkkal rendelkezett.

Takács Péter az idén 75 éves mentőszolgálatról szólva kijelentette: a szervezet országos hatáskörrel, magas szakmai színvonalon, példaértékű módon látja el a mentésszervezést. Az emberek bíznak az OMSZ-ben, a szolgálat személyi állománya kiváló, és szintén kiválóan megbirkózott a szervezet az új ügyeleti rendszer koordinálásával. Az államtitkár szólt arról is, hogy az alapellátási ügyelet szervezésére létrejött a 1830-as hívószám, ha pedig „nagy baj van”, továbbra is a 112-es hívószámot kell tárcsázni. Szeptembertől januárig a jelenlegi ötön felül a többi vármegye is be fog lépni az új ügyeleti rendszerbe.

Budapest, 2023. június 21.
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára (k), mellette Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat  főigazgatója (b) és Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője újabb 19 mentőautó átadásán az OMSZ XIII. kerületi Róbert Károly körúti központjában 2023. június 21-én. A 19 új mentőautó szolgálatba állítása a 33 járműből álló beszerzés második ütemét jelenti, és így az új járművekkel öt év alá csökken a mentőautók átlagéletkora. A 33 új mentőautóból álló beszerzést mintegy 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatással valósítja meg az OMSZ.
MTI/Bruzák Noémi
Budapest, 2023. június 21. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára (k), mellette Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója (b) és Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője újabb 19 mentőautó átadásán az OMSZ XIII. kerületi Róbert Károly körúti központjában 2023. június 21-én. A 19 új mentőautó szolgálatba állítása a 33 járműből álló beszerzés második ütemét jelenti, és így az új járművekkel öt év alá csökken a mentőautók átlagéletkora. A 33 új mentőautóból álló beszerzést mintegy 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatással valósítja meg az OMSZ. MTI/Bruzák Noémi

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója arról beszélt, hogy a 19 új mentőautó szolgálatba állítása a 33 járműből álló beszerzés második ütemét jelenti. Közlése szerint az új autók szerdától már állomáshelyükön, tizenkilenc településen – köztük Ózdon, Miskolcon, és Kapuváron – állnak szolgálatba.

A főigazgató a támogatást megköszönve kiemelte, hogy a kormány elkötelezett a mentőszolgálat technikai és szakmai fejlesztésének folytatása mellett. Csató Gábor beszámolt arról is, hogy a közeljövőben elkészül tizennégy mentőállomás energetikai korszerűsítése mintegy 3,5 milliárd forintos forrásból.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a 33 új mentőautóból álló beszerzést mintegy 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatással valósítja meg a szervezet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter súlyos kijelentést tett Ukrajna EU-csatlakozásáról

Előbb a nyugat-balkáni államokat kell felvenni, Ukrajna legkorábban jó tíz év múlva csatlakozhat az Európai Unióhoz, és Magyarországon előtte népszavazást kell rendezni erről – mondta Magyar Péter miniszterelnök egy interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Újabb szereplőt rángatna a frontra Putyin, egyre jobban fájnak Moszkvának az ukrán drónok - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Újabb szereplőt rángatna a frontra Putyin, egyre jobban fájnak Moszkvának az ukrán drónok - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Ismét feszültebbé vált a viszony Fehéroroszország és Európa között: Minszk Oroszországgal közösen gyakorolta az atomrakéták bevetését, kihúzva a gyufát Ukrajnánál és a NATO-nál is. Aljaxandr Lukasenka a gyakorlat után jelentette: egyébként szívesen egyeztetne Zelenszkij elnökkel is. Ezzel párhuzamosan úgy néz ki, hogy az ukrán dróngyártás kezd átlépni egy kritikus - és az oroszoknak egyre jobban fájó - szintet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×