Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.78
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Getty Images/ Thanasis Zovoilis

Kiderült, számíthatnak-e plusz pénzre nyáron a nyugdíjasok

"Törvény szerint" - ez volt a rövid kormányzati válasz az idei nyugdíjkifizetésekkel kapcsolatos érdeklődésre. Aztán érkezett hosszabb is.

Gulyás Gergelyt a Kormányinfón arról kérdezték, hogy számíthatnak-e a nyugdíjasok idén nyári emelésre - nyugdíjkorrekcióra -, még a törvényben meghatározott novemberi nyugdíjprémium-kifizetési időpont előtt.

Mint ismert, a kormány 2021 júniusban és 2022 júliusban is végrehajtott rendkívüli kiegészítő emelést. Ilyen nyugdíjkorrekciót akkor adnak, ha az évközi adatok alapján azt állapítják meg, hogy az adott évre becsültnél magasabb lesz az éves infláció. Ez nem kötelező, ugyanis a törvény csak novemberre ír elő emelést, ha a GDP-növekedés meghaladja a tervezettet és "az ország jobban teljesít", hogy abból a nyugdíjasok is részesülhessenek - ez a nyugdíjprémium -, valamint a jogszabályok előírják a januári nyugdíjemelést is.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a nyári kifizetés esélyével kapcsolatban közölte: most úgy látják, hogy "törvény szerint" lesz kifizetés, vagyis csak novemberben.

Utalt arra, hogy tavaly és tavalyelőtt már év közben lehetett látni, hogy az éves infláció magasabb lesz a vártnál.

"De most hiába volt magas az első félévben, azt várjuk, hogy nyáron nagyon nagy mértékben mérséklődik. Most nem úgy van, mint tavaly, hogy már látszott, az éves infláció magasabb lesz a vártnál,

hanem most még arra is van esély, hogy az év végére a tervezettnek megfeleljen, vagy legalábbis lényegesen ne menjen a tervek fölé."

"Tehát nem a jó szándék hiányzik", hanem nem tudnak most még dönteni. Ha pontosan meg tudják határozni, hogy az infláció magasabb lesz a kitűzöttnél, akkor lehet döntés egy újabb emelésről (a novemberin és a januárin kívül), de ennek meghatározása pillanatnyilag nehézkes.

A téma azért is merülhetett fel, mert a szocialista Komjáthi Imre a közelmúltban írásban arról kérdezte Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy a kormány emeli-e nyáron a nyugdíjakat. Hangsúlyozta, hogy a januári emelést már megette az infláció, amely a nyugdíjasok által vásárolt termékek esetében az átlagosnál magasabb. Tállai András miniszterhelyettes válaszolt, és nem ígért nyári nyugdíjemelést, de nem is zárta ki ennek lehetőségét.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont a választás körüli bizonytalanság enyhülével együtt egyre feljebb kerültek a vezető indexek. Európában a mérsékelt reggeli emelkedés délutánra komoly raliba fordult át, és az amerikai tőzsdéken is igen jelentős felpattanást lehet látni. A jó nemzetközi hangulatból a magyar piac is kiveszi a részét, határozott pluszban van a BUX, az OTP pedig egy ponton 4 százalékos emelkedésben is volt. Más eszközosztályokban is látható a hangulatjavulás, a kötvényeket is elkezdték venni, a kriptók is felpattantak, és a nemesfémeknél is jelentős emelkedést lehet látni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×