Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
322.04
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Beautiful blonde woman posing with her daugther, kissing her.
Nyitókép: 1001nights/Getty Images

A legtöbb magyar édesanyát két gyerek köszöntheti fel vasárnap

Május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Magyarországon több mint 3 millió anyát köszöntenek fel gyermekeik – mondta a Központi Statisztikai Hivatal szóvivője, aki utóbbiak számára is kitért.

A KSH legfrissebb számai alapján 3 155 000 édesanya él Magyarországon, ami a 15 évesnél idősebb nőknek körülbelül 72 százalékát teszi ki. Az arány természetesen korcsoportonként változik, az életkor előrehaladtával nő: a 20 év alattiak kevesebb mint 1 százaléka, a húszas éveikben járó nők negyede, a harmincas éveikben járóknak több mint 60 százaléka, a negyvenes éveikben járó nők 82 százaléka édesanya, míg az 50 év felettiek körében 92 százalék ez az arány – ismertette Csányi Zoltán.

A legtöbbjüket, mintegy másfél millió anyát két gyermek köszönthet fel május elsején. 675 ezer édesanya nevel három vagy annál több, közel egymillió anya pedig egy gyermeket. A KSH előzetes számai szerint tavaly 88 400 ezer gyerek született Magyarországon, és ahogyan ez általában lenni szokott, most is kicsit többen voltak a fiúk, mint a lányok.

A hivatal előzetes adataiból az is kiderült, hogy a 2022-es év folyamán kicsivel a 29 évet is meghaladta az első gyermekét szülő nők átlagos életkora, miközben 1980-ban ez a szám még csak 23 volt. Demográfiai szempontból a 29 év viszonylag jó értéknek számít – jegyezte meg Csányi Zoltán –, ugyanis uniós összevetésben – a keleti tagállamok többségéhez hasonlóan – hazánkban még mindig fiatalabban vállalnak gyereket az édesanyák, mint Európa egyéb részein.

A múlt évi népszámlálás előzetes eredményei alapján

a magyar lakosság 15 százaléka nem töltötte még be a 15. életévét – ez az 1,4 milliós népesség számít gyermekkorúnak.

Közülük a legtöbben, nagyjából 230 ezren Pest vármegyében, illetve 210 ezren Budapesten élnek, vagyis a magyar gyerekek szűk harmada ebben a két régióban nevelkedik.

Pest vármegye egyébként több szempontból kis kiemelkedik: a többi vármegyétől eltérően itt jelentősen, 12 százalékkal nőtt a gyerekek száma az utolsó népszámláláshoz képest. Ennek köszönhetően Pest vármegye mára a legfiatalabb vármegye, ahol 1000 főből 171-en (17 százalék) gyermekkorú. A másik véglet Budapest, ahol csupán 12,5 százalék (országos átlag alatti) az arányuk.

Csányi Zoltán végül arra is felhívta a figyelmet, hogy a tavalyi évben több mint 1200 gyermeket fogadtak örökbe Magyarországon, és hogy az örökbefogadók száma évről évre növekszik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×