Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kostal Global Business Services Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. május 24-én. A német autóipari beszállító vállalat Budapesten hozza létre első globális üzleti szolgáltatóközpontját. A projekt a tervek szerint 360 új munkahelyet teremt, s a cég a jövőbeli alkalmazottak számára 1,15 milliárd forint értékben képzési programot indít, amelyhez az állam 570 millió forint támogatást nyújt.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Pártalapító parlamenti képviselőjét gyászolja a Fidesz

Meghalt Bajkai István. Tagja volt az előző és a mostani Országgyűlésnek is.

A Fidesz közleményben tudatta, hogy meghalt a párt egyik alapítója. Bajkai István 59 éves volt.

Bajkai István 1988-ban részt vett a Fidesz alapításában, majd 1990-től négy éven át Budapest VI. kerületében volt önkormányzati képviselő. 2014-től 2018-ig Budapest VII. kerületének önkormányzati képviselője és alpolgármestere – írják.

2018-tól országgyűlési képviselőként tevékenykedett,

a Törvényalkotási Bizottság alelnöke volt, valamint 2022-ig az Igazságügyi Bizottság tagja – idézik fel.

Orbán Viktor miniszterelelnök, a Fidesz elnöke így búcsúzik a Facebookon Bajkai Istvántól:

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Bajkai Istvánt saját halottjának tekinti.

A politikus Facebook-oldalán azt írják, szombaton hunyt el.

Bajkai István 2018-ban és tavaly is országos listáról jutott be a Parlamentbe, így halálával nem írnak ki időközi választást, hanem a Fidesz-KDNP jelöli utódját.

Címlapról ajánljuk
Sportigazgató a Vasas-feljutás után: stabil NB II-es büdzséből kellene az élvonalban maradni

Sportigazgató a Vasas-feljutás után: stabil NB II-es büdzséből kellene az élvonalban maradni

Tradíciói miatt a labdarúgó NB I-ben van a Vasas helye, amely három év után jutott vissza az első osztályba és amelynek a bennmaradás lesz a célja 2027-2027-ben – erről beszélt az InfoRádiónak a klub sportigazgatója, Nagy Miklós. A játékoskeretben nagy változás aligha lesz, a szakmai stáb is marad, a költségvetés, amely „alapvetően piaci alapú, és független az aktuális politikai trendektől” sem fog jelentősen növekedni.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. május 24. 13:01
×
×