Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
Csanády Erzsébet szakgyógyszerész kicsomagolja a koronavírus elleni Pfizer-BioNTech vakcinák újabb szállítmányát a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórházban 2021. március 23-án.
Nyitókép: Komka Péter

Megvan az év családbarát kórháza, nem fővárosi

A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézetet választották 2023 családbarát kórházának - közölte a szakmai zsűrizést a Magyar Kórházszövetséggel közösen végző Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom.

Azt írták, hogy a díjról szóló oklevelet és B. Kopp Judit szobrász alkotását pénteken a Magyar Kórházszövetség 35. kongresszusának záró napján az intézmény főigazgatója, Tóth Judit vette át. Hozzátették: a zsűri különdíját a Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézet Dunaújváros kapta, az elismerést Kővágó Levente orvosigazgató és Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató vette át.

Az idei pályázat fókuszában a családok, betegek és az egészségügyben dolgozók és családjaik fizikai, mentális biztonsága állt, a zsűri ennek alapján választotta ki a nyerteseket - közölték.

A kórházi osztályok versenyére idén nagyon sok induló nevezett be, így hét vidéki és hat budapesti kórház 20 osztálya nyert családbarát kórházi osztály-díjat. Közönségdíjat is kiosztottak, amelyet a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztálya nyert el.

Idézték a közleményben a zsűri társelnökét, Ujvári Enikőt, aki a díjazottakat méltatva azt mondta, hogy "a betegeknek és a munkatársaknak adott támogatásuknak "óriási ereje" van. A zsűri ezért tartotta fontosnak - tette hozzá -, hogy különdíjjal emelje ki a Szent Pantaleon-kórház pályázatát.

A rászoruló kollégák támogatására Szent Pantaleon-kórházban létrehozott, munkatársi adományokból működtetett szolidaritási alapot a zsűri társelnöke a közösségi összefogás szép példájának nevezte: "Azon dolgozunk, hogy minél több helyen bekövetkezzen az attitűdváltás, és gyökeret verjenek a díjazottjainknál már megtalálható családbarát kezdeményezések" - mondta a közlemény szerint Ujvári Enikő.

Címlapról ajánljuk
Sportigazgató a Vasas-feljutás után: stabil NB II-es büdzséből kellene az élvonalban maradni

Sportigazgató a Vasas-feljutás után: stabil NB II-es büdzséből kellene az élvonalban maradni

Tradíciói miatt a labdarúgó NB I-ben van a Vasas helye, amely három év után jutott vissza az első osztályba és amelynek a bennmaradás lesz a célja 2027-2027-ben – erről beszélt az InfoRádiónak a klub sportigazgatója, Nagy Miklós. A játékoskeretben nagy változás aligha lesz, a szakmai stáb is marad, a költségvetés, amely „alapvetően piaci alapú, és független az aktuális politikai trendektől” sem fog jelentősen növekedni.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. május 24. 13:01
×
×