eur:
401.49
usd:
371.88
bux:
92720.24
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Nyitókép: Google

Magyar és amerikai állampolgárságú elnök az újjáalakult Magyar Külügyi Intézet élén

Magyar Külügyi Intézet (MKI) néven folytatja munkáját a korábban újjáalakult Magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ nyomán az Infostart is beszámolt egy hónappal ezelőtt a Külügyi és Külgazdasági Intézet megújításáról és megerősítéséről szóló döntésről.

A szervezet most közölte: a megújulás célja, hogy az intézet hatékonyabban támogathassa a miniszterelnök külpolitikai stratégiai döntéshozatali munkáját és megerősítse eddig is végzett tevékenységeit:

az akadémiai világ és a nemzetközi agytrösztök információinak becsatornázását, illetve a magyar külpolitika alapvetéseinek szélesebb és szakmai közeggel való megismertetését,

valamint a nyilvánossággal való aktív kommunikációt a nemzetközi eseményekről - írták.

Ahogyan azt korábban a KTK is közölte, a külpolitikai szakmai műhely visszatér a 2014-es átszervezés előtt használt nevéhez és Magyar Külügyi Intézetként folytatja munkáját.

Megváltozik a kormányzati kapcsolódási pont is: a Külgazdasági és Külügyminisztériummal való szoros kapcsolat fenntartása mellett a jövőben a miniszterelnök politikai igazgatóján keresztül segíti a kormányzati munkát, jogállását tekintve állami tulajdonú gazdasági társaságként.

A szervezet új elnöke Gladden J. Pappin lesz, aki a politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok nemzetközi szakértője.

Az MKI új, magyar és amerikai állampolgárságú elnöke a Harvard Egyetemen doktorált, majd a Dallasi Egyetemen oktatott, illetve évek óta a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatója.

A Magyar Külügyi Intézetben folytatja a munkát az eddigi vezetés: Schőberl Márton vezérigazgatóként, Baranyi Tamás pedig az intézet szakmai tevékenységéért felelős stratégiai igazgatóként. Az intézet kutatási igazgatója Eszterhai Viktor. A Magyar Külügyi Intézet új működési formájához szükséges Felügyelő Bizottság elnöke Balla János volt nagykövet, volt miniszterelnöki főtanácsadó, tagja Győri Enikő volt nagykövet, európai parlamenti képviselő, valamint Szerdahelyi István diplomata, Magyarország szöuli nagykövete.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk

Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy miként került hozzánk Pakisztánból a ragadós száj- és körömfájás vírusa – mondta az InfoRádióban Süth Miklós, az Állatorvos-tudományi Egyetem stratégiai rektorhelyettese. A korábbi országos tisztifőorvos szerint már most, a két telep fertőzése után sokmilliárdos kárról van szó. A levéli telepen alkalmazott vakcinázás jelentőségéről is beszélt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.28. péntek, 18:00
Vitézy Dávid
a Főváros Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője
Bizonytalanok a befektetők Trump újabb húzása után

Bizonytalanok a befektetők Trump újabb húzása után

Nagy eséssel indult ma a kereskedés az európai tőzsdéken, a lefordulás oka az, hogy Donald Trump 25 százalékos autóipari büntetővámot jelentett be, a befektetők azt árazzák, hogy eldurvul a kereskedelmi háború az Egyesült Államok és fő kereskedelmi partnerei között. Ma az esésben az autóipari részvények álltak az élen, nagyot esett a Porsche, a Mercedes, a BMW és a Volkswagen árfolyama is. A nap végére valamelyest javult a hangulat, az amerikai tőzsdéken pedig egyelőre bizonytalanságot láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×