eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás
Komjáthi Imre, az MSZP képviselője kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 10-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Gyurcsány Ferencéket szapulja a szocialisták társelnöke

Komjáthi Imre szerint durván alulmérik a pártját a közvélemény-kutatók.

„Ismét támadják az MSZP-t, azt híresztelve, hogy egyes mérések szerint a párt a valóságosnál sokkal alacsonyabb támogatással rendelkezik. Ezen kutatási eredmények publikálásával az IDEA Intézet a Demokratikus Koalíció megbízásának tesz eleget, amely része az ellenzéki térfélen zajló politikai játszmának” – fogalmazott a közösségi oldalára feltöltött videójában Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, aki szerint a DK elérte a népszerűségi plafont, így a többi ellenzék párt rovásárra igyekszik szavazótáborát bővíteni.

„Ezért törekednek az ellenzéki politikusok átcsábítására és a versenytársak szavazóinak elbizonytalanítására” – idézi a 24.hu Komjáthi szavait, aki szerint nem először nyúl ehhez a módszerhez IDEA. Példaként az előválasztást említette, ahol, mint mondta, az MSZP kiemelkedően teljesített.

„A jászberényi időközi választás szintén a szocialista párt erejét (…) bizonyította, ahol az MSZP a vállán víve a kampányt, a DK nélkül, a többi ellenzéki párttal összefogva kétharmados győzelmet tudott aratni” – tette hozzá a politikus, azt állítva – a Závecz Research legfrissebb mérésére hivatkozva –, hogy az MSZP támogatottsága 5 százalék feletti.

Az MSZP-s társelnök által ostorozott, pár nappal korábbi IDEA-kutatás a teljes lakosság körében 1 százalékos, a biztos szavazók körében pedig 2 százalékos támogatottságot mért a szocialistáknak, miközben a DK-nak 12, illetve 19 százalékot.

A híroldal emlékezett, hogy decemberben a Medián is 2 százalékot mért az MSZP-nek, a DK-nak pedig 12 százalékot a biztos szavazók között, ahogy februárban a Nézőpont Intézet is hasonló támogatottságot mutatott ki. Az MSZP a Záveczen kívül a Publicusnál szerepelt jobban, 6 százalékos támogatottságot mértek tavaly decemberben nekik, a DK-nak pedig 13 százalékot.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Helyreállt a világ rendje: íme, 2024 növekedési bajnokai

Helyreállt a világ rendje: íme, 2024 növekedési bajnokai

A Portfolio minden decemberben áttekinti, hogy mely országok voltak az adott év növekedési bajnokai és nagy vesztesei.  A leggyorsabban növekvők között rendszerint azokat a szegény országokat láthattuk, amelyeknek sikerült jól megszervezni a felzárkózás alapvető feltételeit. A Covid alaposan öszekuszálta ezt a mintát, de a világgazdaság normalizálódásának talán az egyik legbiztosabb jele, hogy 2024-re szinte teljesen helyreállt a járvány előtti rend.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×