Infostart.hu
eur:
380.75
usd:
320.99
bux:
128037.16
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Personal perspective of a shopper pushing shopping trolley along product aisle while shopping in a supermarket
Nyitókép: d3sign / Getty

Tragédia egy gazdagréti Sparban

Bár az egész üzlet a segítségére sietett és mentőt is hívtak, az életét már nem tudták megmenteni.

Borzalmas puffanásra lettek figyelmesek az emberek egy élelmiszerlánc egyik újbudai üzletében: egy ötven év körüli férfi éppen a kasszáknál állt sorban a gazdagréti üzletközpontban, amikor minden előjel nélkül, egyik pillanatról a másikra összecsuklott – számolt be a Bors.

Mint olvasható, a vásárlók és a dolgozók azonnal a férfi segítségére siettek. „Mindenki rohant segíteni, miközben kihívták a mentőket is. Ők mindent megtettek, amit csak lehetett, megpróbálták újraéleszteni, de sajnos már késő volt. Azt mondták, tüdőembóliát kapott” – elevenítette fel a történteket a lapnak egy közeli üzletben dolgozó nő, aki rálátott a kasszákra.

Az üzlet a tragikus események alatt zárva tartott, a szemtanúk szerint három órán keresztül. „Akik már ekkor vásároltak, azok még befejezhették, de egyesével engedték ki őket, be pedig ebben az időszakban nem mehetett senki” – tette hozzá a nő.

A Bors információi szerint a férfi életét, bár emberfeletti módon küzdöttek érte a mentők, már nem sikerült megmenteni, a helyszínen életét vesztette.

Címlapról ajánljuk

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Szárnyra kapott a forint

Szárnyra kapott a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×