Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
322
bux:
126882.74
2026. február 23. hétfő Alfréd
Pork meat hanged on a hooks in a butchery on a black background.
Nyitókép: MilosCirkovic/Getty Images

Bajban a kis hentesüzletek, lépett a kormány

A kisebb hentesüzleteknek is problémákat okoz, hogy az ukrajnai háború és "az elhibázott brüsszeli szankciók" miatt az egekbe emelkedtek az energiaárak, ezért 4,5 milliárd forint keretösszegű pályázatot indított nekik a kormány - közölte pénteki Facebook-bejegyzésében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki a megosztott videóban egy piaci húsboltot látogatott meg.

A pályázaton azokat a mikrovállalkozásokat támogatja a kormány, amelyeknek van lezárt üzleti évük, emellett vállalják, hogy legalább 2023. december 31-ig folytatják tevékenységüket, továbbá nem állnak felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás alatt és nincs köztartozásuk.

A Kenyeret a péktől, húst a hentestől című videóban a kormányszóvivő elmondta: a felkeresett hentesüzlet is olyan mikrovállalkozás, amely igyekszik támogatást igénybe venni. Mint kiderült, már be is adták a pályázatot.

A vállalkozó Szentkirályi Alexandra kérdésére arról beszélt, hogy a legnagyobb nehézséget nekik is a villany és a gáz ára okozza, de van néhány teherautójuk is, mert sok helyre szállítanak, és ezeknek is nagy a költsége. A kormányszóvivő érdeklődött a költségek növekedéséről, a vállalkozó pedig úgy felelt, hogy nagyjából százezerről hatszázezer forintra nőtt az áramszámlájuk.

Szentkirályi Alexandra kérdezte azt is, hogy a Covid-járvány, majd az energiaválság idején mennyire sikerült megtartani a csapatot, a vállalkozó erre bemutatta a már tizenhat, illetve húsz éve vele dolgozó kollégáit, annak érzékeltetésére, hogy állandó a csapat, kitartanak mellette. A támogatás azonban nagy segítség - jelentette ki a húsbolt vezetője.

Címlapról ajánljuk
Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×