Az eredeti elképzelésekhez képest kevesebb mint ötödannyi lakást hoznak létre a 250 milliárdos, kiemelt beruházásban – tájékoztatta az InfoRádiót Zugló polgármestere. Horváth Csaba kiemelte: a közcélú fejlesztések érdekében igyekeznek normális, partneri viszonyt kialakítani a beruházóval.
A Bosnyák tér környékén tervezett óriásberuházás évek óta nagy feszültséget szít a zuglóiak körében, ráadásul a projekt kiemelt beruházássá minősítésével az önkormányzat beleszólási joga is nagyban szűkült. Horváth Csaba szerint most úgy tűnik, nyugvópontra kerülhet az ügy.
"Az önkormányzat minden jogi lehetőséget kimerített, hogy a beruházást a megfelelő keretbe terelje, és a jogi harcunk nem volt eredményes:
a bíróságok nem találták az önkormányzati álláspontot megalapozottnak.
De a beruházó a tárgyalóasztalnál korrekt irányban tett lépéseket" – mondta Horváth Csaba polgármester.
A helyiek követeléseinek megfelelően így a tervezettnél jóval kevesebb új lakás épülhet meg az új városnegyedben. Az eredeti tervek szerint 1000-4000 lakás épülhetett volna, emiatt a helyiek körében komoly aggályok merültek föl. A projekt újragondolása után a kerületvezető elmondása szerint a beruházó
csak 168 lakást épít, azonkívül pedig irodát, illetve szolgáltatásokat fog létrehozni.
A beruházás egyik fő pozitívuma, hogy az épületek energiafelhasználása a legkorszerűbb lesz – hangsúlyozta Horváth Csaba. Évente mintegy hárommillió köbméter gázt nem fognak elégetni egy geotermikus erőmű révén. Ha ez sikeres lesz, akkor az új lakások számára szükséges hőmennyiségen kívül az önkormányzat által létesítendő városközpontnak is szinte a teljes energiaigényét fedezni fogja.
Horváth Csaba szerint emellett számos közcélú fejlesztés is megvalósul majd. Több 10 ezer négyzetméternyi új zöldfelület lesz a Bosnyák tértől a Rákos-patakig, ahol egy kiszélesedő parkot létesítenek, kapcsolattal a megújult patakparthoz. Megjelennek közszolgáltatások is, amelyek a polgármester szerint szintén segítenek majd abban, hogy Zugló élhetőbb legyen.
A beruházás keretében megújul a Bosnyák utca, a Bosnyák köz, a Rákospatak utca és nem utolsósorban a Csömöri út, de új buszmegállókat építenek és kerékpárutakat is kialakítanak. Az átadás a tervezettnél négy évvel korábban, már 2025-ben megtörténhet – tette hozzá a XIV. kerület polgármestere.
KAPCSOLÓDÓ HANG
KezdőlapBelföldTeljesen átrajzolt tervekkel épül fel Zugló új városnegyede
Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.
A jegybank egy évvel, 2027. december végéig meghosszabbította, illetve bővítette a hitelintézeteknek nyújtott zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjait. A döntés kiszélesítheti az ügyfeleknek nyújtandó fenntartható pénzügyi termékek körét, csökkentheti a klímaváltozás banki kockázatát és a hazai karbonkibocsátást is. A programba bevont zöld hitelek és kötvények volumene tavaly meghaladta az 1500 milliárd forintot.
New documents released in the US on Friday suggest Epstein made $75,000 in payments to Lord Mandelson in three separate $25,000 transactions in 2003 and 2004.