Infostart.hu
eur:
375.87
usd:
318.97
bux:
126107.66
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Györgytea. Nyitóképen Lopes-Szabó Zsuzsa

Lopes-Szabó Zsuzsa: a Györgytea cég működését édesapám alapelvei szerint folytatom

A Györgytea alapítója, Szabó György 94 éves korában hunyt el egy nagyon aktív, tartalmas életút végén.

Szabó Gyuri bácsi, a sokak által ismert bükki füvesember lassan három hónapja nincs köztünk. Egyetlen örököse, lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa azt mondta: édesapja hiányát esténként érzi leginkább, mert általában akkor telefonáltak egymással. "Önkéntelenül ránézek az órámra ebben az időpontban és belém hasít, hogy nincs már kit felhívnom. De természetesen mindig hiányzik, lassan, nehezen szokom a gondolatot, hogy ő már egy más dimenzióban van" – írja a Györgytea sajtóközleményében.

Mint mondta, bár az utóbbi években már nem vett aktívan részt a vállalkozás munkájában, a cég életéből is hiányzik. Édesapja inkább előadások, tanácsadások során gyógyított és tanított. "Nyáron jobban fogjuk érezni a hiányát, mert a gyógynövény gyűjtésből-felvásárlásból mindig kivette a részét, ellenőrizte, felügyelte a minőséget. Szerencsére a kollégák megtanulták tőle, mire kell odafigyelni" – mondta.

Úgy véli, nem változnak a cég működésének alapelvei, melyeket ő fektetett le. "A házat ezekre építettük. A magyar népgyógyászat legszebb hagyományaira, a minőséget könyörtelen szigorral felügyelő igényességre, arra a szellemiségre, amit ő képviselt.

Nem változik a szándékunk és törekvésünk, hogy a tőlünk telhető legjobbat nyújtsuk az embereknek,

akár tudásról, akár tanácsokról, akár termékekről van szó. Hiszen ezt tanultuk tőle. A hagyományokból csak azokat szabad megtartani, amik előre mutatnak, és neki hála, van bőven mire hagyatkoznunk" – mondta Lopes-Szabó Zsuzsa.

A Györgytea vállalkozásában mindenkinek megvan a dolga: emberek, akik felvásárolják és feldolgozzák a növényeket, emberek, akik egyik nyárról a másikra megőrzik azok minőségét, emberek, akik becsomagolják, megint mások, akik elszállítják és a vevők kezébe adják a teadobozokat. "Az én feladatom az, hogy könyörtelen szigorral felügyeljem a folyamatokat, képviseljem őt a külvilág felé, és a legjobb tudásom szerint tegyem azt, ami lehetetlen: pótoljam őt" – mondta Szabó Gyuri bácsira utalva.

Lopes-Szabó Zsuzsa szerint édesapját amiatt kedvelték sokan, mert hiteles volt. "Nem vezette más cél és érdek, mint hogy az annyira szeretett gyógynövényeket népszerűsítse. Nem akart senkinek megfelelni, nem mondott olyat, amit nem hitt, és nem tett olyat, amit nem mondott. Nem tudott mindent és lehet, hogy nem tudott mindent jól, de egy dolog biztos: amit mondott, abban teljes meggyőződéssel hitt. Senki nem tett Magyarországon annyit a gyógynövények népszerűsítéséért, mint ő, és ezt a legmagasabb szakma is elismeri" – mondta Lopes-Szabó Zsuzsa.

Csalók használják fel a márkát

Lopes-Szabó Zsuzsa megerősítette, hogy egy nemzetközi bűnszervezet nagyon intenzív reklámkampányt folytat. "Mindenféle gyógyszereket, csodakenőcsöket árulnak horribilis összegekért telefonon az embereknek az ő és az én arcomat, a jól csengő Györgytea nevet használva. Mi soha nem árulunk semmit telefonon, tehát akit felhívnak, tudnia kell, hogy nem mi vagyunk" – mondta.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×