Infostart.hu
eur:
382.08
usd:
322.33
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Budapest, 2021. október 12.Az újjáépülő egykori József Főhercegi Palota látványterve, amelynek megkezdődött az alapozása a Szent György téren. A Nemzeti Hauszmann Program keretében Korb Flóris és Giergl Kálmán terveihez hűen, eredeti állapotában építik újjá a palotát. Az egykori épület a Szent György tér nyugati, Krisztinavárosra néző oldalán állt, szemközt a Sándor-palotával. A palota közvetlen elődjét gróf Teleki József építtette 1789-ben, klasszicista stílusban. A Magyar Királyi Honvédség egykori főparancsnoka, Habsburg–Lotaringiai József Károly Lajos főherceg tulajdonába 1892-ben került az épület, ekkor historizáló stílusban alakították át a Korb és Giergl tervezőpáros tervei alapján. Az épület ekkor nyerte el azt az alakját, amelyet most rekonstruálnak. Budapest 1944-es ostroma idején a nyugati homlokzatot több belövés is érte, de a felújítása nem történt meg. Először munkásszállót alakítottak ki benne, majd 1968-ban teljesen elbontották. A telek helyén sokáig csak egy látogatók elől elzárt romkert eml
Nyitókép: MTI/Balaton József

Reprezentatív palotába költözik az Alkotmánybíróság

A Várban most újjászülető József főhercegi palotában kaphat új otthont a testület.

Az újjászülető József főhercegi palotába költözik a tervek szerint az Alkotmánybíróság – értesült a Mandiner. Az épület rekonstrukcióját a Magyar Építő Zrt. 2021 júliusában kezdte meg. A palotát a Nemzeti Hauszmann Program keretében építik újjá, a Várkapitányság megbízásából.

A cél az, hogy egy méltó, az osztrák, a szlovák és a cseh társintézményekéhez hasonló helyszínen működjön tovább a legfőbb jogforrás betartásért is felelős testület, amely jelenleg a budai Donáti utcában található háromszintes irodaházban működik.

A palota neoreneszánsz kertje és egykori istállóépülete bárki által látogatható lesz, ez utóbbiban turisztikai programokat is kínál majd az Alkotmánybíróság. A hagyományokat folytatva a teljes ülés eredeti, csepp alakú tárgyalóasztala is helyet kap az új épületben, valamint a testület 33 éves történetét megörökítő kiállítás is látogatható lesz.

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is nagy esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára is nagyot esik, mivel úgy tűnik, hogy enyhül a feszültség az USA és Irán között. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×