Infostart.hu
eur:
380.32
usd:
321.66
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd
MTI Fotó: Mészáros János
Nyitókép: MTI Fotó: Mészáros János

Fontos változás jön a dohányboltokban

Január elsejétől a pultvonal feletti területen kizárólag a dohánytermékek számára biztosítanak megjelenítési lehetőséget a jogszabályok a dohányboltokban.

2024. január 1-jétől a pultvonal feletti területen kizárólag a dohánytermékek számára biztosítanak megjelenítési lehetőséget a jogszabályok a dohányboltokban – írja a 24.hu. Értesüléseik szerint a piaci szereplők jogértelmezést sürgetnek, hogy egyértelmű legyen, a trafikokban értékesíthető nem dohánytermékeket (sörök, üdítők, energiaitalok) miként kell majd elhelyezni a boltokban. Nem tudni azt sem, hogy a hűtőket például ki kell-e majd cserélni emiatt.

Lengyel Antal, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének elnöke azt mondta, a törvényi rendelkezés úgy fogalmaz, hogy „a dohányboltban a pultvonal felett, illetve az elkülönített helyen belül a fogyasztók számára jól láthatóan kizárólag dohánytermék jeleníthető meg.” A dohánytermék fogalmába pedig csak azok a fogyasztható termékek tartoznak bele, melyek akár csak részben is dohányt tartalmaznak.

Így a nyelvtani értelmezése szerint nem jeleníthető meg például hevítőkészülék, öngyújtó, cigarettahüvely, cigarettapapír és dohányzási célú gyógynövénytermék sem. Hozzátette, a jogszabályi rendelkezés alkalmazási köre és következményei a jelenlegi szövegállapotból még nem láthatók pontosan előre, így az előírások tisztázása, vagy végrehajtási útmutatás kibocsátása lehet szükséges.

Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×