Infostart.hu
eur:
379.48
usd:
321.74
bux:
131633.44
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Pixabay

A szakképzésben dolgozó tanárok nem csak a sztrájkhoz csatlakoznak

A hétnapos országos pedagógussztrájkhoz az utolsó napon a szakképzésben dolgozó tanárok is csatlakoztak: kedd reggel 8-tól 10 óráig tartottak figyelmeztető munkabeszüntetést. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője az InfoRádiónak azt mondta: bár a szakképzős tanárok jogállása megváltozott, ők is béremelést és munkaterheik csökkentését követelik.

A szakképzésben dolgozók közül sokan már korábban is csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, hiszen általában fontosnak tartják a közoktatás helyzetének rendbetételét – mondta az InfoRádiónak Nagy Erzsébet. Ugyanakkor régóta szorgalmazzák, hogy ne csak a szolidaritási sztrájkban vehessenek részt, hanem az ő problémáik is hangot kapjanak sztrájkbizottságon keresztül.

A PDSZ ügyvivője szerint a szakképzésben dolgozók esetében nincs semmiféle bérautomatizmus, vagyis a bérezésük meglehetősen bizonytalan. Ebből következően számukra az első számú követelés, hogy mindenkor kapják meg a munkabérükben legalább azokat az emeléseket, amiket a közoktatásban sikerül kiharcolni.

A másik problémakör, ami talán esetükben még súlyosabb, mint a közoktatásban, ezért komoly változtatásra szorul, az a munkaidő-beosztás – emelte ki Nagy Erzsébet, aki szerint olyan éves munkaidőkeretük van, ami lényegesen hátrányosabb a Munka Törvénykönyvében előírtaktól, így a túlóráik egy részét nem fizetik ki.

Ők is küzdenek azért, hogy legyen önálló oktatási minisztérium, valamint, hogy a jogállásuk változzon meg, és kerüljenek vissza a közalkalmazotti törvény hatálya alá, ami a legtöbb előnyt biztosíthatná számukra – ismertette a szakszervezeti vezető.

Nagy Erzsébet arról egyelőre nem tudott pontos számokkal szolgálni arról, hogy hányan csatlakoztak a szakképzésben dolgozók közül a mostani munkabeszüntetéshez, miután „igen lassan jönnek az intézményekből az adatok”. Megjegyezte: a szakképző intézményekben nem olyan „láthatatlanul” kell szervezni a sztrájkot, mint a közoktatásban, miután nem kell a munkabeszüntetés idején tanítást végezni egyetlenegy évfolyamon sem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

A Kijevet és más ukrán településeket ért orosz légitámadások után egy-két hétnek el kell telnie, mire jobb lesz a helyzet, de várhatóan akkor sem lesz teljes a hőtermelés, legfeljebb 60-70 százalékos – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője hozzátette: azzal, hogy az oroszok az áramátviteli rendszereket támadják, Ukrajnában egyszerűen nem tudják áthozni az áramot egyik helyről a másikra.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×